Ürge-Vorsatz Diána - Nincs minden elveszve, sokat tudnánk javítani a világon - Android

A CEU professzora a klímavédelmi harc élvonalában dolgozik, az ENSZ égisze alatt működő, Nobel-békedíjjal elismert IPCC egyik alelnöke.

Ürge-Vorsatz Diána az ENSZ Nobel-békedíjas Éghajlat-változási Kormányközi Testületének (IPCC) egyik alelnöke, a Közép-európai Egyetem professzora, az éghajlati és fenntartható energiapolitikai kutatóközpontjának vezetője. Hét gyermek édesanyja, tudományos munkásságát 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetéssel is elismerték.

Élt, tanult és dolgozott a világ számos nagyvárosában, fizikus diplomát szerzett az ELTE TTK-n, majd 1996-ban a Kaliforniai Egyetemen környezettudományból doktorált. Ma pedig a globális felmelegedés lassításán, hatásainak mérséklésén és az alkalmazkodás módjainak felkutatásán dolgozó nemzetközi tudományos közösség egyik kulcsszereplője. Hogyan jött a fizikából a klímavédelem? A professzor a 24.hu-nak úgy fogalmaz, nincs rá logikus magyarázat, mintegy „isteni sugallat” volt.

Egy unalmas, oxfordi fizikakonferencián a gyönyörű, téglákkal kirakott mennyezetet nézve merengtem, amikor belém hasított: az éghajlatváltozással akarok foglalkozni.

Fotó: Marjai János /24.hu

Energia és klímavédelem

Akkoriban ez még cseppet sem volt „népszerű” terület, sőt, akkori témavezetője múló hóbortnak tekintette a részéről, egy idő után rá is kérdezett: „tényleg hiszel benne?” – a XX. század utolsó évtizedében így állt az éghajlatváltozáshoz a tudomány is. Ő viszont úgy gondolta, mindez immár nem hit kérdése, és az energetikát választotta, mint a fizika oldaláról kiválóan megközelíthető területet. Tegyük hozzá, az üvegházhatású gázok kibocsátása szempontjából az energiatermelés és az energiahatékonyság a legégetőbb kérdések.

Kaliforniában, a doktori iskolában kollégája révén ismerkedett meg az akkor még ifjúkorát élő IPCC munkájával, és gyorsan kialakult a „plátói szerelem”: a nemzetközi megoldásokon való közös munka lehetősége, a várhatóan határokon átívelő pozitív eredmény azonnal felkeltették az érdeklődését.

A testület munkáját itthon koordináló Dr. Faragó Tibor támogatásával Magyarország őt jelölte az IPCC negyedik értékelő jelentésébe szerzői pozícióra, és a „szerelem” beteljesült: 2002-ben koordináló vezető szerzői megbízást kapott – Ürge-Vorsatz Diána szerénységével: „szerencse volt”. Nyilvánvalóan egy ilyen tudományos közösségbe nem Fortuna sorsolja a tagokat, de hogy miről is van szó pontosan, ahhoz röviden ki kell térnünk az IPCC-re.

Csúcsszervezet

Az ENSZ és a Meteorológiai Világszövetség 1988-ban hozta létre az Éghajlat-változási Kormányközi Testületet (angol rövidítése az IPCC), amelynek fő feladata bizonyos időközönként átfogó tudományos értékelést adni az éghajlatváltozásról. Mértékéről, mikéntjéről, annak összes várható társadalmi, gazdasági, ökológiai és meteorológiai hatásáról, illetve előrejelzést készíteni az emberi tevékenység várható további következményeiről, valamint az ezek mérsékléséhez, elkerüléséhez szükséges teendőkről.

Minden egyes IPCC-jelentés a 195 ENSZ-tagállam több ezer tudósának sokéves munkája alapján születik meg, és ami még nagyon fontos: a függetlenség biztosítása érdekében ezért senkinek semmiféle díjazás nem jár.

Nagyon röviden: az IPCC a klímaváltozás elleni küzdelem tudományos „csúcsszervezete”, jelentéseiből kiindulva döntenek a klímavédelmi célokról, teendőkről a világ politikai és gazdasági vezetői – a legutóbb Madridban, 2019-ben. Önálló kutatást nem végez, hanem értékeli és rendszerezi a tanulmányokat, ám hogy ezt megtehesse, a tagjaitól a legkomolyabb szakmai felkészültséget várja el.

Az Al Gore-nak és a testületnek 2007-ben odaítélt, megosztott Nobel-békedíjat a professzor gesztusnak, elismerésnek veszi, a testület munkáját sokkal inkább gyakorlati szempontból értékeli. Sőt, arra is nagyon büszke, hogy a jelentések üzenete egészen széles tömegeket elér: világszerte 1300 város, megye vagy önkormányzat jelentett be klímavészhelyzetet, ezek több mint fele kimondottan az IPCC jelentéseire alapozva hozta meg a döntést – emeli ki.

Klímavédelem és társadalmi igazságosság

Ürge-Vorsatz Diána koordináló vezető szerzőként azzal foglalkozott, hogy az épületek kialakítása, energiahatékonnyá tétele miként segítheti az éghajlatváltozás elleni harcot – a világ legkiválóbb tudósainak munkáját irányította a témában.

Mára pedig az IPCC szakmai irányító testületében foglal helyet, mint a mérsékléssel foglalkozó munkacsoport alelnöke.

Úgy érzi, ez a munka igazán rá van szabva, a legnagyobb lehetőség az IPCC-nél: jelenlegi feladata a szerzők kiválasztása, a munkájuk szakmai irányítása és minőségének biztosítása. Kutatásaiban és korábbi IPCC-szerzői tevékenységében keresi azokat a megoldásokat, amelyek egyszerre segítik a klímaváltozás hatásainak mérséklését és a társadalmi igazságtalanságok felszámolását. Magyarán – újságíróként megengedhetünk ennyi pátoszt – egy jobb, az emberiség és a természet közös boldogulását szolgáló jövő építésén dolgozik.

Fontosnak tartja az oktatói munkát is, ami az utóbbi években nagyon háttérbe szorult. Jelenleg a család az első, hét gyermek mellett néhány előadás, rövidebb kurzusok beleférnek, de naphosszat nem állhat a katedrán. Az IPCC és a kutatás belefér, hosszúak az éjszakák, és amikor az ember maga oszthatja be az idejét, akkor a család mellett is mindig lehet szakítani pár órát ilyen fontos elfoglaltságokra.

A közelmúltban például Oxfordba hívták tanítani és egy kutatóközpont vezetőjének, amit most sok vívódás után elutasított, de ha a jövőben hasonló felkérés érkezik, csodás lehetőségnek tartaná. Jövőjét a tudomány és a politika határán képzeli el nemzetközi színtéren, olyan kutatócsapat élén, amely a tudomány eredményeit fordítja le a szakpolitika nyelvére: klímavédelem, szegénység elleni küzdelem, társadalmi problémák orvoslása.

Hagytuk elmenni a jövő felé száguldó vonatot

Általában pesszimista ember vagyok, de a szakmámban mindig is optimista voltam: ezt még megoldjuk, sőt fel tudunk építeni egy élhetőbb, gazdagabb, boldogabb jövőt. Idén kezdem elveszteni ezt a hitemet

– fogalmaz Ürge-Vorsatz Diána, amikor arról kérdezzük, hogyan látja a Föld, az emberiség jövőjét. Szerinte valószínűleg a koronavírus okozta válság volt az utolsó figyelmeztetés: ha a természettel való viszonyunkat nem tesszük rendbe, vége lehet a ma ismert civilizációnak.

Fotó: Marjai János /24.hu

Kemény szavak, főleg egy ilyen kaliberű tudóstól.

Világunknak a klímaváltozás mellett egyre gyakrabban kell pandémiákkal is szembenéznie, a COVID-19 miatti globális járványügyi intézkedések az utolsó lehetőségét teremtették meg a változásoknak, amelyek nélkül jelenlegi életmódunk nem folytatható sokáig tovább. Mit jelent ez a gyakorlatban?

A járvány tornádóként söpörte el épp a leginkább energiaintenzív, szennyező iparágakat, mint például a légi közlekedés, a belsőégésű motorokra alapuló autóipar, a luxushajózás vagy az energiatermelés. Tudjuk, hogy ezeket alapjaiban kell újragondolni, de ez „normál esetben” hosszú és rögös út – amíg minden tulajdonosnak és alkalmazottnak jól megy, nehéz megálljt parancsolni. Most viszont itt volt a lehetőség, hogy azt mondjuk: a korábbi módon nem mehet tovább. Vagy itt van az energetika, a fosszilis energiahordozók a járvány egyértelmű vesztesei, a megújulók nagyot nyertek, és még sorolhatnánk.

Erre mi történt? A jövő iparágainak támogatása helyett a status quo fenntartásában érdekelt szereplőket tettük lélegeztetőgépre, hagytuk elmenni a jövő felé száguldó gyorsvonatot, és inkább visszarendezzük a régi életünket. Azt a fenntarthatatlan létet, ami ebben a formájában szó szerint a civilizáció összeomlásával fenyeget.

Sokat lehet javítani a világon

Ürge-Vorsatz Diána azonban vérbeli tudós, hiába szűkül egyre inkább az alagút, mindig a fényt keresi a végén, és meg is találja. Volt ugyan egy elszalasztott remek esély, de ettől függetlenül nem igaz, hogy nem teszünk semmit az élhetőbb jövőért, még az apró változások is számítanak.

Nem mindegy, hogy a továbbiakban egy fokkal emelkedik a globális átlaghőmérséklet vagy kettővel, sőt, öttel, illetve ugyanez kisarkítva: nehéz lesz a gyerekeink élete vagy elpusztul a civilizáció? A koronaválság és az élhetőbb jövő kapcsolatára visszautalva pedig a professzor végszava:

Nem arról van szó, hogy konzerválni kell a lemondást, hanem hogy egy jobb életet teremtsünk magunknak és az utánunk jövőknek.

Nincs minden elveszve, az IPCC alelnöke, a CEU professzora szerint sokat lehet javítani a világon.

Kiemelt kép: Marjai János /24.hu