Összeszorított farpofái repítették a csúcsra a ma 60 éves Jean-Claude Van Damme-ot - Android

Harcművészeti filmek repítették a csúcsra, de többet is tudott a pörgőrúgásoknál. A videókorszak világsztárját köszöntjük.

Tiszteletlenek voltunk a cikk címében, ezért megérdemelnénk, hogy az ünnepelt dupla pörgőrúgással levigye a fejünket. De az a helyzet, hogy Jean-Claude Van Damme többször is nyilatkozta, farizmai ritmikus összeszorításával és kiengedésével tartotta formában magát azokban a nehéz időkben, a nyolcvanas évek elején, mikor már Amerikában élt, de még nem kapott szerepeket, ezért éttermekben pincérkedett, és Chuck Norris éjszakai klubjában volt kidobóember. Az évtized második felében aztán befutott.

Mire filmsztár lett, túl volt sikeres sportolói karrierjén. Van Damme egy virágárus fiaként nőtt fel, és nagyon magasra jutott. A videókorszak aranykorában volt a csúcson, de bent is ragadt a videóforgalmazásra szánt filmek gettójában, és az ezredforduló környékén már súlyos lejtmenetbe került a karrierje. Vagy húsz éve már nem fontos alakja a filmvilágnak, ugyanakkor megőrizte a méltóságát, és egyszer-egyszer azóta is bizonyította, hogy még érdemes odafigyelni rá. Születésnapi írásunkban kitérünk Van Damme legnagyobb sikereire és legfájdalmasabb bukásaira. Arra keressük a választ, miben volt ő más, mint a nyolcvanas-kilencvenes évek harcművészeti filmjeinek akciósztárjai, Chuck Norristól Steven Seagalon át Dolph Lundgrenig és Michael Dudikoffig.

Szovjet bűnözőként kezdte

Aki látta a JCVD című, Van Damme-ot ünneplő, melankolikus túszthrillert, pontosan tudhatja, hogy Van Damme igazi neve Jean-Claude Camille François van Varenberg. Belgiumban, Brüsszel egyik külső kerületében született, és tízéves korától kezdve komolyan sportolt. Karatézni és kickboxolni járt, 18 évesen fekete övet szerzett. Ekkor már nemcsak küzdősportokkal foglalkozott, hanem balettozott és súlyt is emelt. A háromféle sport közül a balett-táncot tartotta a legnehezebbnek.

Ahogy néhány évvel korábban Arnold Schwarzenegger, úgy Van Damme is a profi sport világából dobbantott a szórakoztatóiparba. A belga fiú tagja volt hazája karateválogatottjának, amellyel 1979-ben Európa-bajnoki címet szerzett. 16 éves korától full-kontakt karateversenyeken vett részt, 1977 és 1982 között 17-szer győzött, és csak egyszer veszített. De 1980 után már nem a karate foglalkoztatta elsősorban, hanem a filmipar – először 1979-ben kapott apró szerepet egy filmben.

Karate tigris 1. – Nincs irgalom (forrás: Collection Christophel © New World Pictures / Balcor Film Investors)

1982-ben egy barátjával Los Angelesbe költözött, és a független Cannon filmgyártó cég körül bukkant fel. Statiszta volt egy breaktáncos filmben, és kaszkadőrködött az Ütközetben eltűnt című Chuck Norris-moziban, amelynek a plakátját az is ismeri, aki a filmet sosem látta. Jóban lett Norrisszal (a színész ekkor vette fel őt kidobónak a klubjába), és ő játszotta volna a predátort a Predatorban, ha John McTiernan rendező nem dönt inkább egy mokányabb testalkatú, darabosabb mozgású testépítő-kaszkadőr mellett.

Van Damme kisvártatva így is megkapta az első fontosabb filmszerepét a Karate tigris 1 – Nincs irgalomban. Micsoda cím! Ám az alkotók súlyos tévedése volt, hogy Van Damme negatív figurát alakított, egy Iván nevű szovjet bűnözőt. Kisfiús ábrázatához nem illett a gonosz szerepe, ennek ellenére az ismétlésekben gondolkodó producerek még egyszer eljátszattak vele egy másik orosz haramiát az 1988-as Fekete sasban.

Abban az évben azonban Van Damme befutott, de nem a Fekete sasnak köszönhetően. A Véres játék csinált belőle világhírű akciósztárt.

Még sportoló, de már filmsztár

A Véres játék szerintünk minden idők egyik legjobb harcművészeti akciófilmje, amelynek varázserejét csak növeli, hogy minden bizonnyal ordas hazugságokon alapul. Egy Frank Dux nevű, Vietnámot is megjárt egykori tengerészgyalogos élettörténete volt a kiindulópont. A nyolcvanas évek elején már küzdősport-oktatóként dolgozó Dux több interjúban is arról beszélt, hogy fiatal korában egy japán nindzsucu mester képezte ki őt nindzsának, tudásának pedig akkor vette hasznát, amikor megnyert egy illegálisan szervezett harcművészeti tornát. Később, állítása szerint, a CIA ügynökeként is dolgozott.

Oroszlánszív (forrás: Collection Christophel © Imperial Entertainment Corporation / Guild / Sunil)

Az internet korában már aligha lehetne jól jövedelmező Los Angeles-i edzőkarriert alapozni ilyen történetekre, de Duxot a nyolcvanas évek közepén kézről kézre adták a harcművészeti filmek producerei, számos filmben dolgozott koreográfusként és küzdősportoktatóként. Ekkor készült róla a Van Damme-film is. A kilencvenes években aztán kiderült, hogy valószínűleg Dux minden története hazugság: az illegális kumite olyan titkos, hogy soha senki más nem beszélt róla, és a japán nindzsucu mesterről sem hallott senki.

A filmművészet szempontjából azonban ez nem számít. A Véres játék már az eszményi Van Damme-filmek receptjét követi.

Illegális karateversenyen játszódik, a főhős pedig körről körre halad, mint egy videójátékban, és végül megküzd a másik legjobb harcossal, aki rendszerint nagyon gonosz ember is egyben, mert rendszeresen végez az ellenfeleivel, vagy – mint a Kickboxerben – afféle pszichológiai hadviselésként megerőszakolja Van Damme szerelmét. E messzemenőkig szórakoztató filmek közül – a Kickboxer mellett az Oroszlánszív és A kalandor is így épül fel – azért a Véres játék a kedvencünk, mert Van Damme itt áll fizikai teljesítőképessége csúcsán. Még sportoló, de már filmsztár.

A harcművészeti akciófilm akkor jó, ha igazinak tűnik, amit csinálnak benne. Az alműfaj legfényesebb csillagai harcművészként is komoly tudás birtokosai: Bruce Lee, Jackie Chan, a kortárs színtéren Tony Jaa vagy Iko Uwais évtizedekig sportoltak, mielőtt kamera elé álltak volna. Van Damme talán nem tudott annyit sportolóként, mint ők, de fénykorában a nyugati harcművészeti sztárok – Norris, Lundgren, Seagal vagy a videótékák alsó polcainál feljebb sosem kapaszkodó Dudikoff, Cynthia Rothrock és William Zabka – közül bárkivel felvehette volna a versenyt. Ja, és jobb színész is náluk.

Ezek a harcművész-színészek természetesen mind Bruce Lee csuklyás izma mögül bújtak ki. A hongkongi harcművészeti akciófilmet Lee jóformán egy személyben tette népszerűvé Amerikában a hetvenes években, majd néhány, korai haláláig leforgatott filmje, főleg A sárkány útja és A sárkány közbelép, Európában is népszerű lett. Ehhez a trendhez kapcsolódott a nyolcvanas évek elején a hard body akcióhősök sikere: Schwarzenegger és Sylvester Stallone kardoztak és lövöldöztek ugyan a filmjeikben, de egyértelmű volt, hogy leghalálosabb fegyverük a testük.

A nyolcvanas években világszerte elterjedő videózás pedig általában véve is kedvezett az akciófilmeknek, ahogy a pornónak és a slasher-horrornak is: az újfajta filmnézési forma egyszerűbben követhető cselekményt és lenyűgöző mutatványokat igényelt, olyan jeleneteket, amiket érdemes visszatekerni és újranézni.

Tökéletes katona (forrás: Jürgen Vollmer via AFP)

Van Damme és társai filmjeit moziforgalmazásra szánták ugyan – a videós premier csak a kilencvenes években jött divatba –, de a producereknek egyre fontosabb lett a másodlagos piac, vagyis a VHS-eladás. Ezek a filmek kevés pénzbe kerültek, a történetük primitív és önismétlő volt. Csak annyira voltak jók, amennyire a főszerepet játszó sztár jó volt. Van Damme filmjeit az emeli ki ebből a nyolcvanas évek közepétől nagyjából tíz éven át tartó, harcművészeti filmes sorozatból, hogy sokszínűbbek, változatosabbak és gyakran egy fokkal komplexebbek is voltak, mint társai „egykaptafa” munkái.

Tökéletes katona, tökéletes célpont, tökéletes időzsaru

A Véres játékhoz hasonló karateverseny-filmek közül az 1989-es Kickboxer sikerült a legjobban. A Van Damme-filmek visszatérő pillanatát jelentő spárgázás ebben a legemlékezetesebb, a főhőst ugyanis az edzés során kínpadra feszítik, hogy lazuljon a teste. A mestere ráadásul hasizomgyakorlatként kókuszdiót dob rá a magasból. Kurt Sloane azért veti magát alá mindennek, hogy szétpofozott és kerekesszékbe kényszerített testvéréért bosszút álljon a drogdíler-erőszaktevő-kickboxos bűnözőn, Tong Pón.

Vannak azonban olyan Van Damme-filmek, amelyekben ennél valamivel bonyolultabb a történet. A színész 1996-ig tartó hőskorszakának talán legjobb, idevágó darabja az Időzsaru, Van Damme legnagyobb bevételt elért filmje. Az akció-scifi egy olyan jövőben játszódik, ahol lehetséges az időutazás, ezt pedig sokan nyerészkedésre használják fel, például visszautaznak a múltba, és a későbbi árfolyamok ismeretében tőzsdézgetnek. Az ilyesmi bűntény, Van Damme pedig visszautazik a múltba, hogy elkapja az időbűnözőket. Csakhogy valakinek pont ő kezdi el szúrni a szemét. Mint kiderül, a családját azért ölték meg a múltban, mert ő nyomozni kezdett a jövőben.

Van Damme az Időzsaruban viszonylag keveset verekszik, ám szerencsére spárgázásjelenet ebbe a filmbe is jut. A sztori viszont valóban fordulatos, és kivételesen nem csak a főhős alakja említésre méltó, hanem gusztustalan ellenfele, a korrupt politikus (Ron Silver) is kiváló figura.

Időzsaru (forrás: Joe Lederer via AFP)

Nincs mód arra, hogy érdemben foglalkozzunk Van Damme összes filmjével, különösen nem azokkal, amelyeket az ezredforduló után készített. A teljesség igénye nélkül hadd emeljünk ki csak néhány címet az aranykorból:

• A Tökéletes katonában egymásnak feszül Van Damme és Dolph Lundgren, mint két elhunyt, de robottechnológiával újraélesztett és felturbózott katona. A film a Terminator 2 olcsóbb kiadása, a kékesszürke, disztópiát idéző miliő és a két főszereplő közti kémia viszont jól működik. A legszebb pillanat: Lundgren megmutatja levágott emberi fülekből készített nyakláncát. „Csupa fül vagyok!”
• A Tökéletes célpont a Hongkongból elcsábított John Woo első hollywoodi filmje, emiatt nagyon menők az akciójelenetei. A történet sajnos teljes bornírtság – a gonosz Lance Henriksen sportból embervadászatokat rendez –, és Van Damme Bundesliga-frizurája is roppant kellemetlen. Mégis akad szép pillanat: a főhős, a jó nevű Chance Boudreaux (Van Damme) feláll egy száguldó motor tetejére, és onnan lövöldöz.
• A Mindhaláligban Van Damme kettős szerepet játszik (erre máris részletesebben kitérünk), az egyik általa alakított ikertestvérnek bosszút kell állnia a másik haláláért. Közben összejön annak barátnőjével, akit a korszak kisebbfajta szexszimbóluma, Natasha Henstridge játszik. De nem kettejük szexjelenete a legszebb pillanat, hanem az a minden értelemben fülledt helyzet, amikor a pucér Van Damme-ot megtámadja egy hidrogénezett hajú, kigyúrt orosz a szaunában.

Túl a csúcson

Van Damme-nak a kilencvenes évek első felében sem sikerült minden. A Street Fighter – Harc a végsőkig sztárparádés videójáték-adaptációja elképesztően nagy marhaság lett, és csak még kínosabbnak tűnt attól, hogy Kylie Minogue és a rákban haldokló Raul Julia is szerepeltek benne. A Nyerő páros is csak papíron tűnhetett jó ötletnek, amelyben Van Damme Dennis Rodmannel együtt akciózott és nevettetett, pedig ezt a filmet a nagy nevű hongkongi rendező, Tsui Hark készítette. Sokkal tapasztalatlanabb rendező hozta tető alá A kalandort: maga Van Damme, aki talán nem bízott eléggé abban, hogy vissza tudja hozni a karateversenyes filmek régi dicsőségét. Ez magyarázhatja, hogy Roger Moore-t is szerződtette a filmbe, aki régi vágású, dörzsölt kincsvadászt játszik, rendkívül enerváltan.

E filmek bemutatása viszont még eseménynek számított. Van Damme szomorú elszürkülése valahol a Nyerő páros idején kezdődött.

Amikor A légiós című, 1998-ban forgatott filmjét a kétezres évek közepén mellékletként hozzácsomagolták a DVD Sztár magazinhoz, már Magyarországon is pontosan lehetett tudni, hogy baj van.

Van Damme hiába dolgozott neves amerikai rendezővel (a Rockyt jegyző John G. Avildsennel az Infernóban), hiába állt többször is elismert hongkongi mesterek kamerája elé (Hark mellett Ringo Lammel is több filmet forgatott), egyenes volt az útja a csak videón, majd a csak dvd-n bemutatott filmekig.

Dupla dinamit (forrás: Collection Christophel © Stone Group Pictures / Vision International

Azonban ezek a szegénysori produkciók sem teljesen érdektelenek. Van Damme már korábban is jelét adta, hogy szerzői ambíciói vannak, amiket bizonyos keretek között képes is volt megvalósítani. Alkotói öntudatát bizonyítja az is, hogy már a kilencvenes évek elején előszeretettel játszott kettős szerepeket. Ügyesebb színésznek tartotta magát annál, hogy mindig az ügyeletes jóképű-jótestű hőst játssza, nem is ok nélkül. De muszáj volt, hogy ő legyen a főhős – már senki nem hitte volna el neki az olyan figurákat, mint a Karate tigrisben játszott szovjet martalóc. Egyetlen lehetősége maradt tehát, hogy megmutassa, mit tud színészként: a jófiút és a rosszat, vagy a kicsit rosszabbat is el kellett játszania.

Így tett a Dupla dinamitban (ikreket játszott) és a Mindhaláligban (ikreket játszott), az Időzsaruban pedig ugyanannak a figurának múlt- és jelenbeli kiadását alakította. Amikor az ezredforduló körül olcsóbb filmeket kezdett vállalni, legalább tobzódhatott ezekben a kettős szerepekben. A replikánsban sorozatgyilkos volt, akinek a génjeiből klónozzák önmaga tisztességes verzióját. A rend őrzőjében 11. századi kereszteslovagot és napjainkban élő mestertolvajt formált meg. Az utóbbi két film egyaránt 2001-ben készült, abban az évben tehát négyféle Van Damme-ot láthattunk kis képernyőinken.

Filmek a Van Damme Rajongói Klubból

Mit csinál Jean-Claude Van Damme mostanában? Filmeket, amiket nem néznek meg sokan. Egyre többször játssza saját magát, ilyenkor egy-egy napra beugrik az érte rajongó török vagy francia rendezők munkáiba, és mindenkinek elég is annyi, hogy ott van. Hiteles harcművészeti tudása miatt eleve közeli volt a kapcsolat a valódi Van Damme és filmes alteregói között, a Jean-Claude Van Damme-ról szóló Jean-Claude Van Damme-filmek így végül is logikus folytatást jelentenek a pálya azon szakaszában, amikor alacsonyabbra kerültek a tétek, a közönség pedig csakis elkötelezett rajongókból áll.

A trend csúcspontja a cikk elején említett JCVD, amelyben az önmagát játszó színész belekeveredik egy bankrablásba. A film csúcspontján, a túszdrámába belefásulva megrendítő monológban vall arról, hogyan küzdötte fel magát a csúcsra, és ott miként vesztette el teljesen a realitásérzékét. Kitér arra is, hogy egy időben sokat drogozott, és talán a nőket is hevesebben szerette, mint kellett volna, ezért házasodott ötször (ebből kétszer Gladys Portuguessel, akivel jelenleg is együtt él). A JCVD-n érezni, hogy olyasvalaki rendezte, aki imádja Van Damme-ot, de Mabrouk el Mechrinek mintha nem lett volna elég ötlete egy nagyjátékfilmhez, legalábbis a feszültség viszonylag hamar elpárolog a filmből.

Jean-Claude Van Damme a saját szobra előtt Anderlechtben, 2017-ben (forrás: AFP)

Bár némi meglepetésre a Tökéletes katona 4. – A leszámolás napját viszonylag jól fogadta a kritika, azért a JCVD lett az ezredforduló utáni legsikeresebb Van Damme-film (ha nem számítjuk az Expendables 2-t, amibe csak beugrott). Népszerűségén felbuzdulva a színész még saját sorozatba is belekezdett. Az Amazon Videón egy évadot megért Jean-Claude Van Johnsonban önmagát alakította, akiről megtudjuk, hogy valójában az amerikai kormánynak dolgozik. A vígjátéki hangnem ellenére a sorozat sokkal kevésbé volt szórakoztató, mint Van Damme régi filmjei, így nem csoda, hogy hat rész után befejezték.

Van Damme viszont mostanában is színészkedik, rajongói találkozókra jár, Facebook-videókon pörgőrúgásokat mutat be. Olyan ember benyomását kelti, aki jól érzi magát. Mára biztos elfogadta, hogy a karriercsúcsok messze mögötte vannak, de legalább a gödör aljáról kimászott.

Egy dolgot viszont megtanulhattunk tőle: spárgázni a gödör fenekén is lehet.

Kiemelt kép: Véres játék, forrás: IMDb