Észak-koreai diákok is segítették az 1956-os forradalmat - Android

A koreai háború idején kisiskolások, szakmára vágyó tizenévesek és egyetemisták is érkeztek Magyarországra, az idősebbek pedig 1956 októberében fegyvert is ragadtak. Ritkán elmesélt történetek az ötvenes évekből.

Az elmúlt években a világsajtó egyre többször foglalkozott Észak-Koreával, hiszen a világ egyik utolsó totális diktatúrája számtalanszor hívta fel magára a figyelmet: rakéta- és atomprogramja, hackerei, az óriási társadalmi különbségek, a világtól való majdnem teljes elzárkózás, a külföldről érkezők kedvéért épített, díszletként funkcionáló városnegyedek és kórházak, az országból megszökni tudó emberek sokszor vérfagyasztó beszámolói, illetve a 2011-ben hatalomra került Kim Dzsong Un módszerei mind-mind eljutottak a legnagyobb lapokig.

Az ország – ahol hivatalosan még mindig nincs koronavírus-járvány – korábbi történetéről azonban meglepően kevésszer esik szó, pedig az tele van erős történetekkel (1974-ben vásároltak például ezer Volvót, amit azóta sem fizettek ki), sőt a Rákosi-éra alatt Magyarországgal is szoros kapcsolatot ápoltak.

E mostani történet kezdetéért a második világháború végéig kell visszaugranunk, mikor Korea felszabadult a három és fél évtizedes japán gyarmati uralom alól, a szövetségesek pedig két részre osztották: északon a szovjet, délen pedig az amerikai csapatok vették át az irányítást. A Koreai-félsziget ezzel két részre szakadt: az északi rész élére a Vörös Hadsereg egykori tisztje, Kim Ir Szen, délen pedig az Egyesült Államokból hazatért Li Szin Man ült a vezetői székbe.

Az egységes Korea megteremtése az eltérő ideológiák miatt lehetetlenné vált, így Kim a fegyveres megoldáshoz nyúlt. Az 1950. június 25-én indult invázió részeként az erős hadsereget létrehozó északiak elfoglalták Szöult, illetve a déli területek jó részét. A három éven át tartó harcokban a délieket az ENSZ és az Egyesült Államok erői segítették, de ennek ellenére is állóháború alakult ki. Az 1953. július 27-én megkötött tűzszüneti egyezményben (a háború tehát jogilag még ma is tart, főleg, hogy Észak-Korea 2013-ban felmondta az egyezményt) jórészt az 1950 előtti határokat állították vissza.

A harcok alatt a szocialista blokk országai is kifejezték a szimpátiájukat a koreai nép felé: Magyarországról kisebb-nagyobb pénzösszegek és szeretetcsomagok indultak útnak, sőt 1950-ben egy magyar orvoscsoport a százezres Szarivonban megnyitotta a ma is működő, az első években Rákosi Mátyás nevét viselő Magyar Kórházat, ahol az első hét évben magyar szót is hallhattak a betegek.

A kapcsolat 1951-re új szintre lépett, hiszen ekkortól

Magyarországra is érkeztek észak-koreaiak.

Előbb kétszáz hadiárvát, illetve nevelőiket helyezték el a Szabadság-hegyen álló Erdei Iskolában, ami rövidesen a Kim Ir Szen Iskola nevet vette fel, tantervét pedig természetesen a koreaiak állították össze.

Pest-Buda Aukciósház

Az első tanév után a külügyminisztérium úgy érezte, hogy a diákok egyáltalán nem haladnak jól a magyar nyelv tanulásával, így az iskola 1952-től már csak diákotthonként működött, lakóikat pedig a környező gimnáziumok és általános iskolákba íratták be – köztük a Petőfi Sándor Gimnáziumba, ahol később a költő-műfordító Nemes Nagy Ágnes (1922-1991) tanított nekik magyar nyelvet és irodalmat.

1952-től már idősebbek is érkeztek, akiket előbb a Sváb-hegy aljában álló villák egyikébe, majd a Zsombolyai utcai diákotthonba, végül pedig különböző felsőoktatási kollégiumokba költöztettek.

Google Street View A Zsombolyai utca 3. mai képe.

Az egyetemisták érkezés után egy rend ruhát kaptak a Corvinból, de költőpénzt alig, így a hétvégéken mindig éhesek voltak. Ennek fényében furcsán hangzik a tény, hogy heti egyszer elmehettek a Gellért Fürdőbe, havonta pedig az Operaházba is. A technikumok diákjai ugyanekkor ingyen mozizhattak és villamosozhattak.

1953-ban, a Kim Ir Szen Iskola tehermentesítésére megszületett a legkisebbeket fogadó, az észak-koreai Nőszövetség vezetőjének nevét felvett (az avatási ünnepségről rövid filmhíradó is készült) hűvösvölgyi Pak Den Aj Gyermekotthon.

A komoly költségeket felemésztő, egymástól korcsoportonként tudatosan elszigetelt érkezők beilleszkedése nem sikerült túl jól, hiszen az iskolákban gyenge nyelvismeretük ellenére is mindig jó jegyet kaptak, és a ruházatuk is jóval rendezettebb volt – hiszen ezt az állam fizette –, így osztálytársaik sokszor kiközösítették őket.

A magyarul egy idő után már igen jól beszélő, az órákon mindig öltönyben és nyakkendőben feltűnő egyetemistáknak könnyebb volt a helyzete, a Korea iránti nemzeti szimpátia azonban az évtized közepére eltűnt, így a magyar, illetve a néha disszidáláson gondolkodó vendégdiákok kapcsolata nem egy esetben verekedésig fajult.

Így érkezünk el az 1956-os évig, mikor közel ezer észak-koreai – köztük ötszáz középiskolás, illetve háromszáz egyetemista – tanulhatott Magyarországon.

Az október 23-án indult forradalom rájuk is jókora hatással volt, sőt a magyarországi történések Észak-Koreát is átformálták.

A véres harcok

A középiskolások és egyetemisták aktívan részt vettek a forradalomban, sőt a felkelők egy részének nélkülük igen kevés esélye lett volna a túlélésre – derül ki Csoma kutatásaiból.

Egyikük, egy Móricz Zsigmond körtéren segítő huszonnégy éves műegyetemista, Zang Gi Hong a tengerentúli riportereknek köszönhetően pillanatok alatt világhírűvé vált. A magyar kutató 2012-ben készített vele interjút, amiből kiderült, hogy az akkor nyolcvanéves férfi egyik kollégiumi szobatársa volt az események egyik vezére, így október 23-án, 11-12 óra magasságában szobájuk már tele volt a Csepel-szigetről hozott gépfegyverekkel, használni azonban senki sem tudta őket.

Ezek a koraiul tabalcsongnak nevezett dobtáras géppisztolyok voltak, a szobám ajtajában állva mutattam meg nekik, hogyan kell biztonságosan tárat cserélni

– mesélte közel hat évtizeddel később a magyar kutatónak.

A Móricz Zsigmond körtéren a kézigránát és az aknavető használatát bemutató, de a harcokban is részt vett férfi 1956. decemberében a zöldhatáron át előbb Ausztriába szökött, majd a dél-koreaiak miatt – nem fogadta el a dél-koreai elnök meghívását, hogy antikommunista beszédeket tartson az országban, így továbbutazását hátráltatták – csak egy évvel később indulhatott el az Egyesült Államok felé, ahol azután megbecsült építészmérnökké vált.

Fortepan Kilőtt tank a Móricz Zsigmond körtéren.

Nemcsak a Körtéren, de az események egyik központi helyszínévé vált Széna téren is felbukkantak észak-koreaiak: a Petőfi Sándor Gimnázium egykori diákja, Tamás Mihály egy, az akkor szintén gimnázista Perjesi Tibor pedig három osztálytársát említette, míg Mezey Katalin költőnő a forradalmárokat étellel segítő, a pesti oldalról gulyást cipelő koreai fiatalokról számolt be.

Nagy Gyula / Fortepan A Széna tér, a villamossíneken vasúti kocsikkal.

A forradalom ikonikus helyszínévé vált Corvin közben, illetve a Nagykörút és az Üllői út találkozásánál nem, Ferencváros más részein azonban szintén feltűntek a távol-keleti tanulók: a Tűzoltó és Ernő utcák metszéspontjánál álló iskolaépületben több észak-koreai, illetve koreai nemzetiségű, de Kínában született fiatal is magyarázta a benzines palack, a lőfegyverek, illetve a kézigránát használatát.

Csoma a Nagyvárad téren filmező és a környéken harcoló Herzum Péterrel – a belgrádi és a Magyar Televízió későbbi munkatársával, majd rendezőjével – való beszélgetése ennek okára is fényt derített:

az október 25-én szárnyra kapott pletyka, miszerint az átállt szovjet katonák menedékjogot, sőt magyar állampolgárságot is kapnak, a koreaiak szerint rájuk is érvényes volt.

A diákok nem csak tanítottak és harcoltak: az orvostanhallgatók az Üllői úti klinikán sebesülteket ápoltak, sőt egy női hallgató egy Tűzoltó utcához közeli elsősegélyhelyen még egy szülést is levezetett. Herzum beszámolói szerint ő később elhunyt, bár észak-koreaiak magyarországi haláleseteiről a Csoma által elért dokumentumok nem számoltak be. Nemcsak Budapesten tanultak persze koreaiak, hanem többek közt a veszprémi Vegyipari Egyetemen is. Itt tizenöt diákot képeztek, közülük néhányan pedig egészen biztosan bekapcsolódtak az eseményekbe.

Nem mindenki nézte azonban ezt jó szemmel: több műegyetemista például azért kívánt hazatérni, mert véleményük szerint Magyarországon „fasiszta veszélynek” vannak kitéve. Az első hallásra alaptalannak tűnő indok meglepő módon mégis megalapozott volt, hiszen október végén, illetve a forradalom november 4-i leverését követően verbális atrocitások is érték a távol-keletieket, hiszen a Vörös Hadsereg katonáival azonosították őket.

Az északi visszhang

Az ellenfeleit alig két hónappal a magyarországi események előtt kiszorító Kim Ir Szen és kormánya nyilvánvalóan elítélte az eseményeket, a szovjet jelentéseket átvevő pártlap pedig zavargásokként számolt be róla.

Október végén a rezsim felismerte, hogy a Magyarországon tanuló északiak – akik közt társaikat figyelő ügynökök is voltak – könnyen hazavihetik magukkal a forradalmi lendületet, és minél gyorsabban haza kell őket hívniuk.

Magyar Rendőr / Fortepan Kim Ir Szen és Mao-ce Tung arcképe a budapesti Ötvenhatosok terén (Sztálin tér), az 1956-os május elsejei felvonuláson

Azok jó része azonban maradni kívánt, sőt az őket fogadó oktatási intézmények vezetői is sorra küldtek levelet a magyar nagykövetségnek, kérve a hatóságokat, hogy legalább a tanulmányaik végén járók megszerezhessék a diplomájukat, vagy befejezhessék a szakmát adó képzésüket. A leveleket azok nagy száma miatt Budapestről végül sosem továbbították Phenjanba.

Az észak-koreai vezetés végül 715 diák hazahívásáról döntött, 25 egyetemista, illetve 89, utolsó évét töltő technikumi tanuló azonban még maradhatott.

Volt, aki Phenjan helyett inkább Nyugat-Európa felé vette az irányt. Csoma szerint az osztrák hatóságok négy diák belépését regisztrálták: a már említett Zang Gi Hong mellett Rim Zang Dong egészségügyi technikumi tanuló Nyugat-Németországot tűzte ki célul (végül ott telepedett le, és urológus lett), az ugyanoda járó Zang The pedig egy amerikai orvosi egyetemre akart eljutni.

Matthias Schubert / Wikimedia Commons A háború alatti lakásínség megoldására épített házak Hamhungban, 1957-ben.

A hazautazók 1957 első napjaiban értek Phenjanba, a hatóságoknak pedig eszük ágában sem volt csak úgy hazaengedni őket: az akkor az északi fővárosban szolgálatot teljesítő nagykövet, Práth Károly szerint a diákoknak a magyar forradalomról alkotott véleményüket csiszolni vágyó politikai átképzésben kellett részt venniük, mielőtt folytathatták volna a tanulmányaikat.

A próbálkozás nem érte el a célját: Csoma Andrej Lankov orosz történész kutatásaira hivatkozva ugyanis arról számolt be, hogy a Kim Ir Szen Egyetemen a magyar ügy mellett kiálló falfirkák, illetve kézzel írt röplapok jelentek meg, sőt

a hazatért fiatalok „helytelen” kérdéseket tettek fel a politikai szemináriumokon, és arról sem voltak meggyőződve, hogy az ország élére került Kádár János valóban a magyar népet képviseli.

Matthias Schubert / Wikimedia Commons Hamhung központja a keletnémetek által 1958-ban építeni kezdett lakóházcsoportokkal.

A diákok mindemellett nem jutottak hozzá az általuk olvasni kívánt magyar nyelvű, szakmai lapokhoz, ebben pedig sem az egyetemek, sem a nagykövetség nem tudta segíteni őket.

A történtek Kim Ir Szenre is óriási hatást gyakoroltak. Az ország egyre inkább bezárkózott, sőt a tisztogatások is megindultak. Egyetemi és középiskolai tanárok vesztették el a munkájukat, a diktátor politikai ellenfelei börtö