Virológus - megtriplázodhat a halálesetek száma heteken belül - Android

Virológus - megtriplázodhat a halálesetek száma heteken belül - Android

Rusvai Miklós szerint magasabb lesz a elhunytak napi száma, mint tavasszal.

Rusvai Miklós víruskutató adott interjút az RTL Klubnak, ahol a következő megállapításokat tette a koronavírus második hullámával kapcsolatban:

  • a fertőzöttek számának növekedése pár héten belül magával húzza a súlyos esetek számának növekedését is.
  • a fertőzöttek számának csúcsa még jó pár százzal emelkedni fog, és nem kizárható, hogy eléri a kétezret.
  • november közepére végére várható az esetszám csúcsa.

 

Szerinte a halottak számának további emelkedését csak a még szigorúbb egészségügyi rendszabályokkal és a tavaszihoz hasonló korlátozásokkal lehetne elkerülni, de úgy tűnik, nem ez most a kormányzati terv.

Ilyen korlátozások nélkül azonban szerinte heteken belül megtriplázódhat a halálesetek száma, és 20 fölé emelkedhet, akár tartósan is. Jól lehet, tavasszal a legmagasabb napi haláleset szám 17 volt.

20/09/2020 06:46 PM