Szappangyári capriccio – nehogy már az imperialistáknak tartogassuk az elvtársnő aktját! - Android

Amikor a szappangyári dolgozók nyilaitól vonyított a dollárfarkú imperialista fenevad: kőbányai munkaverseny és lencsevégre kapott proletariátus Keveházi János képein.

The post Szappangyári capriccio – nehogy már az imperialistáknak tartogassuk az elvtársnő aktját! first appeared on 24.hu.

Az imperializmus elleni munkaharc sem vonta olyan szorosra a dolgozók sorait, mint az ötvenes évek tömegközlekedése. Mintha csak a gyárkerítés „Világ proletárjai, egyesüljetek!” felszólításának akarnának megfelelni, a műszak végén sarokletaposósan zsúfolt peron várja a kőbányai megállóba bukdácsoló villamost: ki haza, ki italboltba siet belülről is leöblíteni a jellegzetes gyári szagot. Vannak azonban, akiknek bent éppen ilyenkor teljesedik ki az élete: indul a szappangyári fotókör, bele lehet nagyítani a szocialista üzem igazibb valóságába.

Nem is olyan könnyű elképzelni a mobilos, instafilteres, képi gondolkodást és különösebb erőfeszítést nem igénylő tömegfotózás korszakában, hogy mit jelentett a szó eredeti értelmében vett, valóban lelkes amatőr fényképezés néhány évtizede – szűkösebb körülmények között. A korai kezdetek és a két világháború közötti fejlődés után az ötvenes évekre a fotóamatőr mozgalom országossá vált, kis művelődési házakban és üzemekben gombamódra nőttek a fotóklubok. Bár vegyes volt a színvonal, és a Népművelési Intézeten keresztül ezt is igyekeztek „államosítani”, a fotókörök hiánypótlók voltak: százezreknek adták meg a fejlődés és a megmutatkozás lehetőségét, és nem utolsó sorban azt a közeget, amiben az amatőr fotós más hobbistákkal és helyi kismesterekkel együtt kiléphet a kép magányából.

A kőbányai Növényolaj és Szappangyárban évtizedeken át az üzem raktárosa és könyvtárosa volt a fotókör szíve-lelke. Keveházi János az országos fotóamatőr mozgalomnak is fontos szereplője volt: pályázatokat szervezett, a Fotó című újság tele volt a képeivel, több fotószakkört alapított és vezetett évtizedekig. Ma egy nagymányoki fotóklub viseli a nevét, de amatőrként társaihoz hasonlóan inkább a feledés lett a sorsa.

Pedig a Fortepanra is felkerült képei hiánypótlók: sokszor művészi igényességgel fényképezett üzemi fotók egy mára hozzá hasonlóan nagyjából elfeledett miliőről. Képein az ötvenes-hatvanas évek nagyipari munkássága, portréfotók az irodai dolgozókról, micisapkás, köpenyes melósok a gyárudvarról; vállalati kirándulások, üzemi operettelőadások vagy éppen a női focicsapat és a munkaversenyek sztahanovista hősei. A szappangyári képek alászállást jelentenek a sémákon túli ötvenes évekbe, és az ideológiai díszletek mögött a ma feledésre ítélt munkásság sokféle arcát is megmutatják.

Keveházi János valószínűleg profi fényképész vagy pedagógus lett volna, ha lett volna lehetősége tovább tanulni, de nem volt, így maradt neki a gyár, ahol képzettség nélkül is megtalálta a sorsa. 17 évesen, egy saját maga által bütykölt géppel kezdett fényképezni. „1928-ban, a Mester utcai felsőkereskedelmi iskola tanulójaként bukásra álltam fizikából. Tudtam, hogy Bogdánfi tanár úr, a fizikatanár rajong a fényképezésért, ezért – hogy levegyem a lábáról – összeeszkábáltam egy fényképezőgépet. Kétpengős objektívvel, egyperces exponálási idővel működött. Kettest kaptam fizikából. (Akkor az jó jegy volt.) De ami a fényképezést illeti – többé nem volt megállás” – emlékezett vissza pár évtizeddel később.

A kőbányai Növényolaj és Szappangyárban, majd a Kőbányai Művelődési Központban általa alakított Kőbányai Fotókörnek 34 évig volt a vezetője. Tanítványai türelmes, tapasztalt, ösztönösen jó pedagógiai érzékű mesterként emlékeznek rá. Természetjáró és lokálpatrióta volt, tájképei és a régi Kőbánya szocialista átalakulásának dokumentumai egyaránt érdekesek. Szappangyári felvételei azonban társadalomtörténeti kincsek is.

Hogy a többnyire apolitikus képek sem választhatók el teljesen a közegtől, azt a szappangyár fotókörének korabeli botránya is mutatja. A kőbányai sörgyárból az 1948-as államosítás idején kiszakított, a Növényolaj- és Szappangyár Nemzeti Vállalatba betagolt üzemben (itt készült az AMO szappan is) 1955-ben indult el a fotószakkör. A következő év tavaszán azonban máris pártfegyelmit hoztak az egyik kezdeményező, egy Révész nevű fiatal üzemmérnök ellen, aki aktokat készített egy munkásnőről. Koltai Gábor történész-levéltáros tanulmánya szerint a képeket eljuttatták a párttitkárhoz, a gyárban pedig titkos viszonyról terjedt a pletyka.

„Én nem olyan lány vagyok, titkár elvtárs, aki csak úgy… az első szóra! Engem több héten át agitált a Révész elvtárs, hogy az igazi fotóművészet az aktfotózás, és nekem olyan szép alakom van, hogy azt nem szabad elrejtenem, – vagy talán az imperialistáknak tartogatod, elvtársnő? – kérdezte aztán tőlem. Én? Az imperialistáknak?” – magyarázta a megvádolt lány a jegyzőkönyvek szerint, hogy végül beadta a derekát. Az ügy „pártszerűtlen viselkedés” és a „kommunista erkölcs megsértése” miatt a szakkörszervező mérnök pártbüntetésével végződött, az aktok pedig az állampárt prüdériájának lenyomataként a fegyelmi eljárás mellékleteként maradtak meg az utókornak.

Keveházi János Fortepanon is látható fotóin ilyen pikáns témák nincsenek. Nála a politika legdirektebben a május elsejei felvonulások képein jelenik meg, de privát felvételei megmaradtak az ’56-os forradalomról, sőt az 1944-es nyilasplakátokról is. Május 1-jei képeinek dokumentumértékét az adja igazán, hogy éveken át fotózta a növényolajgyárat képviselő felvonulókat. Különösen érdekes egymás mellett nézni az 1956 előtti, és a kádári restauráció nagy köztéri eseménye, az 1957. május 1. arcait. De máskor is: a kötelező párthűséget kifejező kommunista szentképek, a harci zászlóként vitt békegalambok, a politikai szimbólumokkal keveredő májusfa-imitációk, a gyárra utaló, üvegekkel ellátott napraforgók is beszédesek. Nem beszélve a felvonulók 200 százalékos tervtúlteljesítésével büszkélkedő táblákról.