Ruhásszekrényben lapult a muzeális értékű kincs - Android

Ruhásszekrényben lapult a muzeális értékű kincs - Android

Több ezer éves kelta kést találtak egy szolnoki férfinél.  

Az ügy előzményeiről nem tudni, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a police.hu oldalon annyit közölt, hogy jogtalan elsajátítás gyanúja miatt eljárás folyik B. József és M. Viktor ellen.

A nyomozók augusztus 6-án B. József szolnoki lakásában kutatást tartottak, ahol egy ruhásszekrényben találták meg a régészeti leletet, amely ismeretlen időpontban, helyen, valószínűleg egy földmunkánál kerülhetett elő.

A régészeti szakértő szerint az 50 centi hosszú, vasból készült kés az időszámításunk előtti I-III. századból származik, a korszakra jellemző sajátosságokat mutatja, vélhetően egy kelta sírból való.

B. József azt mondta, a muzeális értékű kelta kést M. Viktortól vásárolta. M. Viktor azt állította, a régészeti leletet egy vásárban vette.

A rendőrség figyelmeztet, jogsértést követ el, aki a kulturális javak körébe tartozó tárgyat, régészeti leletet nem szolgáltatja be az államnak. Aki hasonló tárgyat talál, vegye fel a kapcsolatot a legközelebbi múzeummal vagy jelezze a rendőrségnek!

Kiemelt kép: police.hu

12/08/2020 04:58 AM