Potom 42 millió forintba kerül az LG feltekerhető tévéje - Android

Potom 42 millió forintba kerül az LG feltekerhető tévéje - Android

Kezdésnek csak Dél-Koreában volt kapható az LG R1, de nemrég megérkezett Európába is, igaz itt 30 százalékkal többe kerül.

The post Potom 42 millió forintba kerül az LG feltekerhető tévéje first appeared on 24.hu.

Az LG még a 2019-es CES kütyüexpón mutatta be a különleges, feltekerhető OLED kijelzővel szerelt tévéjét, amiről tavaly már váltig állították, hogy forgalomba kerül, de végül csak 2021-ben jelent meg a cég hazájában, Dél-Koreában. Időközben viszont 15 újabb országban is elérhetővé vált, ugyanakkor hiába is keresné bárki a speciális, 65 hüvelykes és 4K felbontású kijelzőt a boltokban, hiszen a készülék csak külön érdeklődést követően szerezhető be.

Mindez egyáltalán nem véletlen, hiszen az LG R1 ára csillagászati: az Egyesült Királyságban potom 100 000 fontot (~42 millió forint) kérnek érte. Ennek megfelelően még az ultragazdagok sem kapkodnak iránta: ha lehet hinni a pletykáknak, Dél-Koreában is mindössze tíz darabot értékesítettek belőle eddig, pedig ott nagyjából 30 százalékkal kell kevesebbet fizetni érte.



Az LG a közelmúltban Ausztráliában, Belgiumban, az Egyesült Arab Emírségekben, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Hollandiában, Izraelben, Németországban, Nigériában, Olaszországban, Oroszországban, Spanyolországban, Svájcban, Szaúd-Arábiában és az Egyesült Államokban kezdte meg a különleges okostelevízió értékesítését.

Birkás Péter további cikkei
  • Közel egymillió forint a legjobb iPad, de ebből 200 ezer csak az adó
  • Videón, ahogy felszáll a Marson a NASA kis helikoptere
  • Holnaptól ingyen adják a PlayStation 4 egyik legjobb játékát

The post Potom 42 millió forintba kerül az LG feltekerhető tévéje first appeared on 24.hu.

21/04/2021 12:54 PM