Meztelen felnőttek a főszereplői a gyerekeknek készülő új holland műsornak - Android

Meztelen felnőttek a főszereplői a gyerekeknek készülő új holland műsornak - Android

Mondani sem kell, rengeteg támadás éri az edukatív célokkal létrehozott formátumot.

The post Meztelen felnőttek a főszereplői a gyerekeknek készülő új holland műsornak first appeared on 24.hu.

Új, gyerekeknek szóló tévéműsor debütál Hollandiában, aminek már az előzetesével sikerült kiakasztania a nézők egy részét. A Ladbible arról ír, hogy mindez azért lehetett így, mert a műsorban meztelen felnőttek válaszolnak a gyerekeknek az emberi testtel kapcsolatos kérdésekre.

AZ NTR nevű csatornán adásba kerülő Simply Naked előzetesében egy csoport köntösben feszítő felnőtt jelenik meg a közönség soraiban helyet foglaló gyerekek előtt, hogy aztán a következő snittben már le is dobják magukról a ruhát. A gyerekeket ezt követően arra bátorítják, hogy kérdezzék a felnőtteket az emberi testtel kapcsolatban, és arról, hogy mennyire érzik jól magukat a saját bőrükben.

A műsor készítői szerint az egésznek semmi köze a szexualitáshoz, és a szülőkre bízzák a döntést, engedik-e a gyerekeiknek, hogy nézzék az adásokat.

A célunk az, hogy megtakítsuk a gyerekeknek, hogy minden test más és más, és egyik sem tökéletes

– nyilatkozta a műsorvezető, Edson da Graça.

A jó szándék ellenére azonban sokakat kiborított a formátum, és már néhány politikus is szót emelt a gyerekek előtti meztelenkedés ellen. Tunahan Kuzu, a baloldali Denk párt képviselője például nevetségesnek tartja, hogy ilyen megjelenhet a tévében, így a Twitterén arra kérte a nézőket, hogy panaszolják be a csatornát a szolgáltatójuknál, a jobboldai Fórum a Demokráciáért képviselője, Thierry Baudet pedig azt mondta, a Simply Naked a pedofíliát népszerűsíti.

Az NTR közleményben reagált a támadásokra, melyben elmondták, a gyerekek az elejétől kezdve tudták, mi fog történni a műsor során, és közben bármikor jelezhették, ha kényelmetlenül érzik magukat és inkább abbahagynák a felvételt.

A heves kritikák ellenére a csatornánál nem tervezik, hogy már az indulás előtt süllyesztőbe dobják a műsort, így az előzetes terveknek megfelelően március 21-én fog debütálni a Simply Naked a holland közszolgálati csatornán.

The post Meztelen felnőttek a főszereplői a gyerekeknek készülő új holland műsornak first appeared on 24.hu.

09/03/2021 02:08 PM