Mennyire oké, ha egy 22 éves fiút az anyja megpofoz - Android

Mennyire oké, ha egy 22 éves fiút az anyja megpofoz - Android

A mérgező szülők akár többezer kilométerről is képesek manipulálni. Olvasónk azonban egy háztartásban él a szüleivel, akik állandó szégyenérzetben tartják.

Nekem nem a párkapcsolatomban okozott gondot a család, ugyanis nekem ez sem jött össze soha. Talán a legrosszabb az elmúlt két-három év volt, amikor másodszor költöztem haza, mivel nem volt munkám, és az albérletet nem lehetett már tovább fizetni. Rengeteg vita, veszekedés volt és van a családomban. Ezek a viták sokszor félreértésekből, vagy egyet nem értésekből alakulnak ki, aztán sokszor – szülői részről – az egész tönkrement múltamat felhánytorgatják. Régi sérelmek is előjöhetnek: »Miért nem tanultál meg rendesen gitározni, milyen a beszéded, viselkedésed, ilyen korban már van valakinek valakije, semmire sem vitted, X órát vezettél, és még mindig nem tudsz rendesen vezetni, kiütésed van a nyaralástól, megtanulhattad volna azt a franciát/angolt rendesen, stb.« Félek is olykor, nagyon nehezen bírom és kezelem a veszekedéseket. A probléma összetett, ezért meg kell említenem röviden azokat a szerencsétlen körülményeket is, amelyek a szülőktől való, máig, 31 éves koromig tartó függőséghez vezettek. Sohasem volt barátnőm, sem igazi randevúm, se csók, se a többi, pedig már 14-15 éve próbálkozom (iskola, vonat, busz, internetes társkeresők, párkeresési könyv, bálok, bulik, társközvetítő iroda, Facebook, apróhirdetés), és a végzettségeimmel sem tudok elhelyezkedni. Pedig már rég szeretnék a saját lábamra állni. Emellett az autóvezetés sem megy, hiába van jogosítványom, félek vezetni, mivel a szülők ebbe is beleszólnak, 19 évesen is sírással végződött az akkori próbautam apámmal.

Az olvasói levelet lejjebb folytatjuk, Imre nevű olvasónknak álnevet adtunk, hogy ne ismerjék fel, ki is ő. A mérgező szülőkről, mérgező családi környezetről szól a levél, ami jó példa arra is, hogy lássuk, milyen nehéz akár egy párkapcsolatot, szerelmet kezdeni, ha ilyen a családi háttér. A levél jóval hosszabb, mint amit most közzéteszünk, viszont hogy érzékeltessük a gondot, hogy milyen együttélni a szülőkkel kiszolgáltatott helyzetben, a leglényegesebbeket jelenítjük meg az olvasói levélből.

„19 évesen mindenbe beleszóltak a szüleim, 19 évesen történt, még az egyetem legelső évében, hogy amiatt robbant ki vita, hogy nem vasárnap este, hanem hétfőn reggel akartam itthonról visszautazni az egyetemre. Ezzel anyám nem értett egyet, apám pedig támogatta. Hogy elérje azt, hogy már vasárnap este visszamenjek, kierőszakolta – nem történt fizikai erőszak – belőlem azt a jelszót, amivel beléphetett az egyetemi rendszerbe és felvette helyettem az órát hétfő reggelre, pedig szabadon választható órák voltak, nem volt kötelező a hétfő reggeli óra. Így mehettem vissza vasárnap este. 22 évesen is ért a szüleimtől atrocitás, már az egyetem legelején zavarta anyámat és apámat, hogy nem oda vettek fel, amit legelsőnek megjelöltünk. Ezt éveken át szajkózták, és amikor eljött az alapszak vége, és elkezdődött a mesterszak, akkor annyira erőltették szóban, hogy oda felvételizzek, ahová ők akarták,  hogy kénytelen voltam elrontani a felvételimet, mivel én nem oda akartam menni. Szégyelltem magamat, de a legrosszabb csak azután jött, mikor anyám, már nem emlékszem, hogy hogyan, rájött arra, hogy direkt rontottam el a felvételit. Megpofozott. Nagyon nem esett jól, sírtam is. Lehet, hogy egyesek szerint ez nem extrém eset, de mennyire normális, hogy egy 22 éves férfit az anyja megpofoz?

A harmadik hasonló eset 23 évesen történt. Ez tulajdonképpen egy másik, külön, jelentős problémakörhöz kapcsolódik: a nyaralásokhoz. Erről más csak szépet és jót tudna mondani, de nekem a családdal töltött nyaralások egyáltalán estek jól. Kicsi koromban nem bírtam a hosszú, meleg külföldi utakat, később pedig, nagykorúként, úgy éreztem, gyerekként kezelnek. Viszont a 23 éves kori esetet muszáj megemlítenem, mert a kiszolgáltatott kétségbeesés vezérelt. Pedig ahogy akkor, úgy 30 évesen is beszéltem az Országos Kríziskezelő Telefonszolgálattal, öngyilkossági gondolataim is voltak, de nem tudtak segíteni. Ezek a nyaralások máig tartanak sajnos. Akkor, 23 évesen – menekülve a nyaralás elől – összeszedtem a legfontosabb cuccaimat, és éjjel elszöktem otthonról. A vonathoz mentem, aztán elutaztam az egyetemvárosi albérletembe. De nem maradhattam ott sokáig, mert e-mail-ben jött a fenyegetés: nem lesz fizetve az albérlet, lecseréljük a zárat, nem tudsz majd bejönni, még az utcára kerülés is felmerült. A közeli rokonok, akik értesültek erről is, mind anyámat-apámat támogatták: ‘menj haza’, ‘ne csinálj hülyeséget’. Utólag is rémes erről írni, de a helyzetem most sem változott. A lényeg, hogy nem tehettem mást, gyötrődve-remegve hazautaztam, és részt kellett vennem a nyaraláson. Mellesleg ehhez hasonló extrém eset előző évben is történt: akkor szintén tiltakoztam ez ellen, de mivel kiszolgáltatott helyzetben voltam, nem tehettem mást, és ahogy feltételeztem, úgy lett, a kiszolgáltatott, tehetetlenségi helyzet miatt remegtem, gyomorgörcsöm volt. Anyám-apám pánikbetegségnek hitte, orvosról beszéltek. Fontos hozzátennem, hogy a fenti tényekkel kár szembesíteni anyámat-apámat. Ez esetben nem a félelemről van szó, hanem a tények letagadásáról: ‘mi nem is mondtunk ilyet’, ‘ez nem is így volt’, ‘hazudozol össze-vissza’. Mellesleg az életemről 2010–12-ben naplót is vezettem, amit 2014-től 2018-ig folytattam, de 2019 februárjában megsemmisítettem, mert sok gyötrelem volt benne, és féltem, hogy később bajt hoz rám.”

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

 

Mit lehet tenni?

Azok a szülők, akik a gyerekeiket bűntudattal terhelik, ha érzelmileg-fizikailag elhanyagolják, túlzottan féltik vagy fizikailag, szexuálisan bántalmazzák, mérgező szülők. Azt érik el a viselkedésükkel, hogy a mérgező szülők gyerekei felnőttként alkalmatlannak, értéktelennek, szeretetre méltatlannak tartják saját magukat, ez pedig sérült önértékelésre, önbizalom problémákra utal. A gyerekkorból hozott értéktelen érzések akár önpusztító életmódig is elvezethetnek, függőségekig, öngyilkossági hajlamig, depresszióig is. A mérgező szülők gyerekei felnőttként, a negyvenes-ötvenes éveikben is sok esetben úgy érezhetik, megérdemelték a gyerekkorban elszenvedett büntetéseket, kiérdemelték a bántalmazást, a megalázást, és gyerekként tanultak belőle. Önmagukat tartják bűnösnek, hibásnak valamilyen vélt viselkedésük miatt, amivel a szülő okkal bántotta őket. Ez pedig megnehezíti azt, hogy pozitív énképet alakítsanak ki magukról. Felnőttként a párkapcsolatokra, szexuális életre egyértelműen hatással van mindez, a csökkentértékűség az életük minden területére kihat. Függetlenül attól, hogy lelkileg , fizikailag vagy szexuálisan okoztak (vagy csak az egyik szülő okozott) bántást, ugyanolyan kárt tesznek mindenkiben, a sérülés módjától függetlenül. Ez nem túlérzékenység vagy hiszti, amit a mérgező szülők szeretnek hangoztatni ha valaki sérelmezi a gyerekkorában elszenvedett fájdalmas emlékeket, hanem a valóság: a gyerekkori bántalmazás bizony felnőttkorban komoly krízisekhez is vezethet, amennyiben nem kerül érdemi feldolgozásra a lélekben.

A gyerekkori kapcsolatot megvizsgálva a szülőkkel nehéz lehet, szorongató és fájdalmas, ez természetes reakció. De ez az első lépés ahhoz, hogy meglássuk, valójában mennyi sérülést okoztak a szülők.

Ez meg micsoda?

Az Így jártam a 24.hu párkapcsolati blogja, ahol Sereg Tímea párkapcsolati és szexuális tanácsadó válaszol a kérdésedre, megoszthatod a saját tapasztalatod, elküldheted a véleményed mások történeteivel kapcsolatban, és leírhatod, te hogyan jártál hasonló helyzetben. A leveleket az igyjartam@24.hu email címre várjuk, aggódnod pedig nem kell: a nevedet mindenképpen megváltoztatjuk.

Azokra érdemes saját magunkban válaszokat keresni, hogy mi mindent tettek a szülők pontosan. Kritizáltak-e? Adtak-e gúnynevet, csúfoltak-e? Okoztak-e fizikai fájdalmat, szíjjal, seprűnyéllel, sarokban térdepléssel? A szülők fogyasztottak-e alkoholt, drogot? Amennyiben igen, előfordult-e, hogy szégyellte mindezt? Érzelmileg mennyire voltak megközelíthetők a szülők? Depresszió, mentális betegség előfordult-e a szülőknél? Tettek-e olyasmit, amit titokban kellett tartani? (Például bugyiba nyúlás, matatás, szexuális közeledés?) Félt-e a szüleitől? Félt-e kifejezni a dühét a szüleivel szemben?

Olvasónk abban a helyzetben van, hogy felnőttként is együtt él a szüleivel, aminek a levél szerint főleg anyagi okai vannak. Amennyiben felnőttként úgy érzi valaki, hogy a szülei úgy kezelik, mintha még mindig gyerek lenne, ha esetleg a fontos döntésekhez szüksége van a szülei engedélyére, ha fél ellenkezni a szülőkkel, ha úgy érzi, a szülők manipulálják bűntudatkeltéssel, manipulálják a pénzzel, ha úgy érzi, bármit tesz, sosem lesz elég jó a szüleinek, akkor biztos, hogy szükség van szakember segítségére. A kiút minden esetben az, hogy bátorságot veszünk, hogy szembenézünk a tényekkel, azzal a ténnyel is, hogy csakis mi magunk tudunk változtatni a helyzeten, hiszen ők sosem fognak megváltozni, nem lesznek hirtelen tökéletes, szerető, gondoskodó szülők akik bocsánatot kérnek mindenért. Csak és kizárólag az adott ember képes egyedül kiszakadni abból a romboló élethelyzetből, a szülői befolyás alól. Ehhez bátran kérjünk segítséget pszichológustól!

A világjárvány miatt sok-sok háztartásban egzisztenciális válság alakult ki, anyagilag és a helyszínt (közös otthon) tekintve is rengetegen kiszolgáltatottá váltak a szüleiknek. A mérgező szülőkkel való együttélés felnőttkorban sem könnyű, ahogy olvasónk leveléből is látható, lelkileg igazán megterhelő az összezártság. Olvasónk számára hasonló helyzetet teremt a közös nyaralás, ahol teljesen ki van szolgáltatva a szüleinek, akik fizetik az utat és sok esetben akár egyetlen egy közös szobában is kell aludniuk. A kiszolgáltatottság, az összezártság, az állandó megjegyzések arra vonatkozóan, hogy miben nem elég jó olvasónk, hogy mi mindent rontott el az életében, hogy miért nincs párkapcsolata, mind arra utalnak a szülők részéről, hogy folyamatosan szégyenérzetben tartják olvasónkat. A szégyen a legrombolóbb érzések egyike, ebben élve a mindennapokban komolyan akadályozhatja azt, hogy valaki a saját életét a saját kezébe vegye. Akadálya lehet annak is, hogy anyagilag függetlenedjen, holott ez komoly lépés lehetne az érzelmi felnőtté válásban is.

(A szakértői válasz Susan Forward Mérgező szülők című könyve alapján készült.)

Párkapcsolati és szexuális tanácsadással foglalkozó szerzőnk korábbi cikkeit ide kattintva olvashatod el.

Kiemelt kép: 24.hu/Máté Csaba

24/05/2020 07:09 PM