Meglepő történeteket rejt Rákosi elfeledett zuglói villája - Android

A mára lecsupaszított saroktornyos épület négy éven át volt a kommunista diktatúrát kiépítő főtitkár és feleségének otthona.

A pesti oldal legnépesebb kerülete, a 124 ezres Zugló méltatlanul kevés városjáró fantáziáját mozgatja meg, pedig már a Városligettől néhány perces sétányira nyújtózó utcái is tele vannak szépségekkel: a lovagregényekbe illő századfordulós kastély, az igazi Meseautót is látó, lassan százéves kúria, az egy ismert építész önfeledten játszó gyermekeinek alakját is magán viselő lakóház, a Thököly úti balkonon álló, kővé vált menyasszony, illetve a rejtélyes, üvöltő oroszlán is mind-mind megérdemelné, hogy meglátogassuk őket.

A környék az elmúlt hetekben nem ezek miatt került a figyelem középpontjába, hanem azért, mert megindult az Ajtósi Dürer sorra néző, hat évtizeden át a Sacre Coeur női rend otthonának, illetve iskolájának otthont adó, a szocializmus évtizedeiben az MDP, majd az MSZMP Politikai Főiskolájának otthont adó – az elmúlt években a Dürer Klub, illetve a próbatermek és stúdiók miatt ismertté vált – tömb részleges bontása, hogy a műemléki védettséget élvező elemek tőszomszédságában helyet biztosítsanak a két iroda- és három lakóépületnek. A kormány egyik kedvenc oligarchájához, Garancsi Istvánhoz kötődő Market Property beruházásában megszülető új épületek képe egyelőre nem ismert, a napvilágra került látványtervek azonban egyáltalán nem egy egészséges léptékű beépítés felé mutatnak.

Az átalakuló területet körbejárva előbb a már említett várkastély-szerű épületbe botlunk, a Dózsa György út felé továbbsétálva pedig a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának a pályáját az első magyar olimpiai aranyérmesként indító Hajós Alfréd (1878–1955) tervasztalán született óriásával találkozhatunk.

A környezeténél jóval nagyobbra nőtt, egy barakktemplomból átköltözött egyházközségnek is otthont adó épület mellett csak igen keveseknek tűnik fel az átellenben lévő, megkopott villa, ami egyedül saroktornyával, illetve az annak ablakán lévő zöld spalettákkal próbál kitörni az egyhangúságból.

A szerző felvétele A zuglói Szabó József és Abonyi utcák sarkán álló villaépület mai képe.

A sittes zsákokkal körülvett kovácsoltvas kapu a laikusnak is azt súgja, hogy az épület évtizedekkel ezelőtt sokkal szebb volt, a szocializmus évtizedei fővárosi lakóházak tömegéhez hasonlóan erről is lefújták a díszeket – arra azonban talán senki sem gondol, hogy

egy kommunista diktátor otthonával néz épp szembe.

De ne szaladjunk ennyire előre: a történet kezdetéhez ugyanis a századfordulóig kell visszaugranunk, hiszen az akkor még üres telek 1900-ban került a Budapesti Királyi Magyar Tudomány-Egyetemen római jogot tanító, többek közt vallás- és közoktatásügyi miniszteri osztálytanácsosként is működő Hoffmann József és felesége kezébe, akik ifj. Bobula Jánost (1871–1922) kérték fel a tervezésre: az első tervre már 1900 januárjában – röviddel a tanár tulajdonossá válása előtt – megkapták az építési engedélyt, a végleges rajzok azonban csak 1901 áprilisában kaptak zöld utat, két hónappal később pedig már a pince egy részére kerestek bérlőt a több újságban megjelent hirdetéseikkel.

A házról az építész édesapja, a számos fővárosi épületet jegyző id. Bobula János (1844–1903) által 1892-től kiadott Építészeti Szemle című lapban is helyet kapott (1902. szeptember 15). A cikk számos részletről megemlékezik, így külön kiemeli, hogy az „angol motívumok szerint” született, az utca vonalától öt méterre épült ház látványát az utca felől díszes előkert tette még szebbé:

Budapesti Építészeti Szemle, 1902. szept. 15., az Arcanum Digitális Tudománytárból Az épület átadás utáni képe

A cikk a járókelők által nem látható terekben is körbevezet: a – jó eséllyel trieszti – karszt-márvány lépcsőkön át elérhető főbejárat mellett a gazdasági helyiségek – így a konyha, illetve a cselédszoba – kaptak helyet, a pincében pedig a mellékhelyiség mellett a kertész és a kapus lakását is megtalálhattuk volna.

A földszinti díszes ajtók mögött cserépkályhákkal fűtött, villanyvilágítással szerelt szobák rejtőztek: az épület szíve az 53 négyzetméteres ebédlő, illetve az ahhoz kapcsolódó 46 négyzetméteres szalon volt, de Hoffmann az erkélyhez kapcsolódó 27 négyzetméteres szalonban, illetve a 44 négyzetméteres zárt verandán is fogadott vendégeket. Utóbbiból csigalépcső indult a felső szint felé, ahol a sarok, illetve a zsinati székház felé néző, felülvilágított folyosóval összekötött szobák várták a vendégeket.

A cikk által vázolt idilltől azonban távol állt a valóság: Hoffmann felesége ekkor már súlyos beteg volt, 1903 januárjában, alig harminchét évesen hunyt el. A két kiskorú gyermekét ezután egyedül nevelő férfi megtartotta a házat, sőt, három évvel később egy rövid életű cég, a Weiss (Weisz) Bernát és Mór által vezetett, bőrzsírt, cipőkrémet, tisztítószereket, illatszereket, és különböző vegyészeti cikkeket gyártó Weiss B. és Testvére irodája is az épületbe költözött.

Az következő évtizedekben több tulajdonosváltás is történt: az időközben nagykorúvá vált gyerekek a hivatalos iratok szerint Erdős Armandné Rónai Idának adták azt át, akinek férje, Erdős Armand (Eibenschütz Ármin, 1872–1820) 1904-től a függetlenségi párti ellenzék legfontosabb lapja, az Egyetértés (1874–1913) utolsó tulajdonosa volt.

A pár nem maradt túl sokáig a házban, hiszen az 1914-ben egy árverés útján a szeszgyáros Grauer Miksa lánya, Szabó Józsefné Grauer Jenny kezébe került, Erdősék pedig Bécsbe távoztak. Erdős itt 1920-ban bekövetkezett haláláig a Fremdenblatt és az Extrablatt igazgatójaként és zenekritikusaként működött, sőt, Heinrich Heine félszáz dalát, illetve Shakespeare Julius Caesarját is megzenésítette. A férjét a felső tízezer köreibe bevezető Grauer valószínűleg csak befektetésként tekintett a bérbe adott szép ingatlanra, így a következő évben meg is vált tőle. Az ország legnagyobb papír-írószer gyárának egyik örököse, Schuler Gusztáv és neje, Zhuber Ilona vette át, de jó eséllyel ők sem költöztek be a falak közé, hanem a kor egyik legismertebb építésze, a zuglói vasalóházat is jegyző Benedek Dezső (1869–1932) kezébe adták a lakáskulcsot.

Pest-Buda Aukciósház Tollhegyekkel teli doboz a Schuler-gyárból.

A tervező 1926-ig itt tartotta fenn az irodáját, sőt, öt évvel korábban itt hívta életre a Lucus Faáru Műbútor Gyár és Fakereskedelmi Rt-t (1921–1927), ami luxuscikkekkel és tömegárukkal árasztotta el a magyar piacot. Ekkor már csak a nő volt a tulajdonos, hiszen 1920-ban elvált a férjétől, a házat azonban az építész költözésének évéig megtartotta. A tulajdonosok sora ezzel még nem ért véget: 1926-ban Dr. Lauffer Lajos és neje, Szörényi Teréz neve került a földhivatali papírokra, három évvel később pedig át is építették a sarokházat.

Kérdés, hogy mi változott ezáltal, az azonban elég valószínű, hogy a külső díszeket továbbra is megtartották, noha azok a két világháború közti modernizmus magyarországi térnyerésének idején már idejétmúltnak számítottak.

A férj a harmincas évek derekán elhunyt, felesége pedig 1937 karácsonya előtt a háztól is megvált: az újpesti Olympia Bőrgyárat vezető Resch Ferencnek és nejének, Pancer Zsófiának adta el. A férfi 1943-ban Réseyre magyarosította a nevét – derül ki az Arcanum Digitális Tudománytárban hozzáférhető cégjegyzékekből, így ezen a néven szerepelt az 1944-es adatszolgáltatási íveken, amikre a fővárosi zsidó háztulajdonosok feltérképezése miatt volt szükség. Az Olympiát 1944 nyarán felszámolták, a nem zsidó, de gazdag gyáros pedig talán még a német megszállás hónapjaiban vagy Budapest ostroma alatt elhagyta a fővárost, bár az sem teljesen kizárt, hogy mindvégig a házban maradt.

A történelem viharai azonban gyorsan kisöpörték a környékről: az 1940 óta Moszkvában élő, távollétében a Debrecenben életre hívott Ideiglenes Nemzetgyűlés tagjává választott Rákosi Mátyás (1892–1971) az ostrom vége előtt két héttel, 1945. január 30-án hazatért, majd pillanatok alatt óriási befolyásra tett szert: alig egy hónappal később a Magyar Kommunista Párt Központi Bizottsága főtitkárává választotta.

A kormányhivatalok április végén Budapestre költöztek, így Rákosinak szüksége lett egy olyan lakásra, ami

nemcsak megfelelő nagyságú, de kényelmes is, az utca felé mutatott képe ugyanakkor mentes  mindenféle hivalkodástól. 

A párt persze számított erre a változásra, így már februárban kiválasztották a zuglói villát, sőt, a február 25-i, az alig háromezer férőhelyes Nemzeti Sportcsarnokban (ma Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok) tartott, a lapok szerint hetvenezer nézőt vonzó beszéde előtt Rákosi személyesen is megnézte, hogy megbizonyosodhasson róla: az kitűnően fogja szolgálni a céljait.

De ugorjunk vissza az épületre: Rákosi 1945 áprilisában tehát beköltözött, néhány gyümölcsfát ültetett a kertbe, majd kitűzte a célt:

a hatalom saját kezében való központosítását.

Ehhez minden lehetséges eszközt megmozgatott, így sokszor a hozzá közel álló embereket is börtönbe záratta, internálta, emigrációra kényszerítette, bebörtönözte, illetve koncepciós pert akasztott a nyakukba.

Utóbbi számos esetben halálbüntetést hozott magával – a legismertebb eset az előbb bel-, majd külügyminiszterré vált Rajk Lászlóé (1909–1949), akinek esetében attól tartott, hogy hatalmi harcra készül a párt, és ezáltal az ország irányításáért.

Berkó Pál / Fortepan Amikor még nem tartott a merényletektől – az 1947-es május elsejei ünnepségen, alig egy lépéssel a résztvevők felett ülő Rákosi (középen), Veres Péter (tőle balra) és Szakasits Árpád (jobbra)

Rákosin rövidesen a megalománia egyre erősebb jegyei mutatkoztak, a Magyar Kommunista Párt (MKP), és az erőszakkal felszámolt Szociáldemokrata Párt (SZDP) összeolvadásából 1948. június 12-én született Magyar Dolgozók Pártja (MDP) főtitkári székének elfoglalásakor már csak a hatalomra gondolt – így az egykori MKP-vezetők a zuglói villában gyűltek össze, és külön tanácskozásokat is tartottak –, de hónapról hónapra egyre jobban tartott a támadásoktól is.

1948. július 14-én egy, hátizsákjában mindössze a Mein Kampf egy példányát, illetve egy alsónadrágot tartó diák merényletet követett el az Olasz Kommunista Pártot akkor már két évtizede vezető, a parlamentben ülő Palmiro Togliatti (1893–1964) ellen, akinek életét csak az orvosok gyors reagálása, illetve a vérátömlesztés mentette meg. Sztálin a világ kommunista pártjaihoz küldött táviratában ezután kijelentette: a pártok vezetőinek élete nem magánügy, így mindent el kell követniük a biztonságuk érdekében.

A történtek hirtelen megváltoztatták az eleinte még a nyílt utcán is bárkivel szóba elegyedő, a piaci árusokkal örömmel diskuráló Rákosit: a villa első gondnoka, G. Lajos szerint az utcai kandeláberekbe lemezeket rejtettek, hogy az épület este teljes sötétben álljon, az addig váltott rendszámú autókat – köztük egy korábban vidéki utakon használt vászontetős Horch gyártmányt – pedig egy, a Nemzeti Bank számára pénzszállító kocsiként importált Cadillacre cserélték.

Külön reflektorok voltak rá felszerelve kétoldalt, s ezeket egy karral belülről lehetett mozgatni. A krómozott lámpákkal a fekete kocsi annyira feltűnő volt, hogy néhány nap után leszedték, és az indexkarokat indexlámpára cserélték. Tudtommal a gyárilag páncélozott kocsira Mészárosék – Rákosi testőrei – egy sóderbányában ráengedtek két géppisztolysorozatot, hogy miként bírja. Mivel az ablakait nem lehetett lehúzni, valami szellőzőt építettek bele, de semmit sem ért. Melegben Rákosi több alkalommal előreült, ahol legalább az elefántfület ki lehetett nyitni. Perzselő napon ebben az acéldobozban a személyi biztosítóknak szabályosan kipállott az ülepük a hátsó ülésen, mire leértek Aligára

– mesélte Pünkösti Árpádnak, aki Rákosi a csúcson, 1948–1953 című kötetében adta közre a történetet.

Arcanum Digitális Tudománytár Rákosi neve mellett egy teljesen más lakcím áll a Gazdasági, Pénzügyi és Tőzsdei Kompasz 1947-1948-as kiadásában.

A szegényesen berendezett épületben háztartási alkalmazottként dolgozó Bugyi Ilona szerint Rákosi ebben az évben még kiment a Garay téri piacra, de egyre ritkábban fordult elő, hogy nappal kilépett volna a házból. Elmaradtak a séták, illetve az udvarra való kiülések, így csak este, a kert négy sarkába állított géppisztolyos őr között, egyre fehérebb arcszínnel rótta a köröket.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy Rákosi nem vett volna részt számtalan eseményen, ahol a nép egyszerű gyermekei, illetve a vállalatok elképesztő mennyiségű ajándékkal lepték meg. Az 1948. augusztus 20-i kecskeméti népgyűlésről például egy teherautónyi ajándékkal tért haza, ami a kipakolás után az egész udvart beterítette – emlékezett vissza a G. Lajos.

Az ajándéktárgyak, illetve a később a Rákosi Mátyás Gyermekotthonba került ehető ajándékok mellett libák