Egy 28 éves férfi kirabolta nagymamáját Körömben - Android

Egy 28 éves férfi kirabolta nagymamáját Körömben - Android

500 forintot vett el nagymamájától.

Augusztus 12-én a reggeli órákban, Körömben az egyik helyi boltban egy 28 éves férfi odament 71 éves nagymamájához, akitől pénzt kért. Az idős asszony megtagadta unokája kérését, és a pénztáros által visszaadott papírpénzzel – amit ökölbe szorított kezében tartott – kifelé igyekezett a boltból. Unokája azonban megragadta az idős asszony kezét, majd ujjait szétfeszítette és abból ötszáz forintot magához vett, mellyel elszaladt. Az asszony, aki egyébként haragos viszonyban van unokájával szégyenében nem kért a helyiektől segítséget, feljelentését is csak a történtek után másnap délután tette meg a rendőrkapitányságon.

A rendőrök a feljelentést követően rövid időn belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalt. A rabló unokát a Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói kihallgatását követően őrizetbe vették, és előterjesztéssel élnek letartóztatásának indítványozására is az illetékes ügyészség felé.

forrás: police.hu/ kiemelt kép: 24.hu

14/08/2020 12:28 PM