Mint minden héten, most is mutatjuk, mely cikkeinket olvasták leginkább tavaly ilyenkor.
The post Egy éve ilyenkor: Nánásiék megvették a kisboltjukat, a ghánai nők nem bírták a rengeteg szexet first appeared on 24.hu.
Kellemetlen meglepetés ért egy brit nővért. Sam Halms koronavírusos betegeket látott el. Az egyik környékbelit ez a tény elkerülte, így egy cetlit hagyott a nőnek az autóján, amiben az állt:
Látom, ahogy minden nap autókázol. Egyenruha nélkül, szóval ezeket az utak egyáltalán nem létszükségletűek. Te is része vagy a problémának! Maradj otthon, óvj meg minket és az egészségügyet. Ja és feljelentettelek.
Kerner Zsolt kollégánk véleménycikkben írt arról, hogy nem azért szeretné elhagyná végre panellakását az első hullámban, mert felelőtlen, hanem mert másképpen begolyózna.
Egy éve már annak is, hogy Ördög Nóra és Nánási Pál kisboltot vettek – a többi pedig már történelem.
Egész fura mellékhatásai voltak a koronavírus-járványnak az afrikai kontinensen: ghánai nők a karantén feloldását követelték, ugyanis nem bírták a sok szexszel.
A skót June Almeidáról is írtunk, aki a vírusok képalkotásának egyik úttörője volt, cikkünk apropóját pedig az adta, hogy a kutató volt az, aki 1964-ben a londoni St Thomas’s Hospital laboratóriumában dolgozva felfedezte a koronavírusokat.
The post Egy éve ilyenkor: Nánásiék megvették a kisboltjukat, a ghánai nők nem bírták a rengeteg szexet first appeared on 24.hu.
18/04/2021 04:05 AM
18/04/2021 04:56 PM
18/04/2021 12:55 PM
18/04/2021 07:08 PM
18/04/2021 05:43 AM
18/04/2021 04:05 AM
2014 © Magyar alkalmazások és hírek