Bemutatták a Partizán hányatott sorsú SZFE-filmjét - Android

Bemutatták a Partizán hányatott sorsú SZFE-filmjét - Android

Sikerülhetett megegyezni a Freeszfe-vel.

The post Bemutatták a Partizán hányatott sorsú SZFE-filmjét first appeared on 24.hu.

Péntek este felkerült a Partizán YouTube-csatornájára a Hülye fiatalság című film, amelyet a Színház- és Filmművészeti Egyetem közösségéről és az SZFE körül zajló tavalyi eseményekről forgatott Hatala Noémi rendező és munkatársai.

A filmet eredetileg március 23-án mutatták volna be, a premier előtt egy nappal azonban a Partizán kitett egy közleményt a Facebookra, amelyben azt írták, filmjük „betiltásra került”. Állításuk szerint a Freeszfe közösség a film közléséhez nem járul hozzá, a Partizán pedig úgy döntött, hogy ideiglenesen eláll a film bemutatásától, mert nem akar konfliktusba kerülni velük.

A Freeszfe erre úgy reagált, hogy természetesen nem áll jogukban betiltani semmiféle művészeti alkotást. Mint írták, nem a közösség hozzájárulása szükséges a film közléséhez, hanem a szereplők személyes hozzájárulása a róluk készült felvételek felhasználásához, és ez az, amit szerintük sok esetben nem sikerült megszereznie az alkotóknak. Az álláspontokat ebben a cikkben ütköztettük:

Kapcsolódó
Akkor most „betiltották” az SZFE-filmet, vagy a Partizán járt el gondatlanul?
Egy dokumentumfilm miatt alakult ki nyilvános konfliktus a Partizán és a FreeSZFE Egyesület között. Az érintetteket kérdeztük az ügyről.

Végül, úgy tűnik, megegyezés született, mert a film már megnézhető. A YouTube-on olvasható rövid ismertető:

2020-ban a magyar kormány kilenc állami egyetem alapítványi működésbe helyezését jelentette be. Az egyetemek közül, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vette fel a harcot az erőszakos politikai hatalomátvétellel szemben. Filmünk a hallgatói ellenállás során önszerveződő módon létrejött számos munkacsoport közül, többek között az »akció munkacsoport« néhány tagját követi az egyetemfoglalást megelőző és az azt követő egy hónapban.

The post Bemutatták a Partizán hányatott sorsú SZFE-filmjét first appeared on 24.hu.

03/04/2021 06:07 AM