Elengedhetik turizmusfejlesztési hozzájárulást.
The post Adókönnyítéseket, kedvezményeket javasol a kormánynak a versenyképességi tanács first appeared on 24.hu.
A turizmus és vendéglátás újraindítását segítve a turizmusfejlesztési hozzájárulás elengedésének meghosszabbítását, adókönnyítéseket, kedvezményeket javasol a versenyképességi tanács – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a Nemzeti Versenyképességi Tanács hétfői ülését követően a közösségi oldalán. Közölte: a tanács konkrét javaslatokat készített elő a kormány számára.
Varga szerint a turizmusfejlesztési hozzájárulás elengedésének meghosszabbítása 10 milliárd forintot hagyhat a cégeknél. Javaslatot tettek a Szép-kártya juttatás munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adó (szocho) mentességének meghosszabbítására, ami szintén 10 milliárdot hagyhat a cégeknél. Javasolják még a reprezentáció és üzleti ajándék szochójának év végéig tartó felfüggesztését, amely körülbelül 15-20 milliárd forintos segítséget jelenthet majd a vállalkozói szektornak.
Második javasolt intézkedéskörnek nevezte a nehéz helyzetben lévő vállalkozásokat több tízmilliárd forinttal segítő intézkedéseket. Fizetési kedvezményekre tesznek javaslatot az adófizetésben. Példaként említette a pótlékmentes fizetési halasztást. Javasolják a kis és középvállalkozások gyorsabb áfa-visszatérítésének fenntartását az év végéig, ahogyan a negatív adóalappal rendelkező energiaellátók jövedelemadó-alapjának csökkentésére is javaslatot tesznek.
A harmadik célzott ügykörnek nevezte Varga Mihály a kormány azon célját, miszerint amennyi munkahelyet a vírus elvett, annyit hozzanak létre.
Ezt segítheti a tanácsnak az a javaslata, miszerint a szocho-kedvezmény a jelenlegi hat hónap helyett már három hónap munkanélküliség után is igényelhető lenne. Ez 30 milliárd forintot hagy a vállalkozói szektorban
– mondta.
A tárcavezető videoüzenete szerint a tanács tagjaival egyetértettek abban, hogy amennyiben a magyar átoltottság továbbra is sikeresen emelkedik, a válság alatt felpörgetett beruházásoknak köszönhetően az év második negyedévében már kétszámjegyű lehet a magyar gazdaság növekedés.
The post Adókönnyítéseket, kedvezményeket javasol a kormánynak a versenyképességi tanács first appeared on 24.hu.
19/04/2021 07:08 PM
19/04/2021 01:05 PM
19/04/2021 06:37 PM
19/04/2021 12:24 PM
19/04/2021 12:40 PM
19/04/2021 06:00 AM
19/04/2021 06:04 AM
2014 © Magyar alkalmazások és hírek