A hetvenöt éves Bródy János hetvenöt fontos sora - Android

Hetvenötödik születésnapját ünnepli Bródy János, a magyar könnyűzene egyik legnagyobb alakja. Noha előadóként és zeneszerzőként is sok mindent letett az asztalra, életművét elsősorban szövegírói teljesítménye teszi megkerülhetetlenné, amit cikkünkben hetvenöt példával bizonyítunk.  

The post A hetvenöt éves Bródy János hetvenöt fontos sora first appeared on 24.hu.

75 éves lett a magyar pop-rock műfaj legtöbbet idézett szövegírója, aki a magyar nyelvű popzenei dalszövegírás megteremtője is egyben. Bár könnyűzene bőven volt már az Illés előtt is, az még egy egészen másik műfaj volt, mint a fiatalság tényleges hangját képviselő rock and roll, vagy ahogy azokban az években emlegették: beat. Bródy János és Szörényi Levente elsőként ismerték fel, hogy ebben a zenében sokkal több van annál, minthogy megtanulják és eljátsszák a menő angolszász slágereket, és gyorsan kiderült, hogy Bródynak kivételes érzéke van a szövegíráshoz. Mert ugyan számos dalszövegírónk lett a hatvanas évek közepe óta eltelt több mint fél évszázadban, de olyan, aki ennyire könnyedén intézett el társadalmi és nemzedéki problémákat, és rezonálni tudott a tizen-, huszonévesek tényleges problémáira, nem sok van.

Bródy ráadásul nemcsak a dühöngő ifjúság érzéseit tolmácsolta, hanem idővel bölcs, szemlélődő szerző lett, aki bárkinek bele tudott bújni a bőrébe, legyen az az első szerelmét felelevenítő nagymama, vagy a szabad magyarok vezére, Koppány. Hogy az Illés- vagy a Fonográf-dalok népszerűbbek-e, vagy az István, a királyért szeretik, esetleg a Koncz Zsuzsának írt szövegei vagy a Halász Juditnak szánt gyerekdalai miatt, az mindegy is, mindenesetre Bródy szövegírói nagyságát politikai oldaltól függetlenül is el szokás ismerni, még akkor is, ha sokaknál az elmúlt három évtizedbeli munkássága (ahogy Szörényi panaszkodott: „partizánkodó szerepvállalása”) már kiütötte a biztosítékot. Bródynak olyan elképesztő életműve van, amelynek egy részét már most el lehet különíteni a személyétől, és nyugodtan meg lehet előlegezni, hogy ez a jövőben még inkább így lesz. 

A számunkra legemlékezetesebb idézeteket nem állítottuk rangsorba, nem is nagyon lehetne, de igyekeztünk törekedni rá, hogy Bródy János pályájának minden fontosabb korszaka képviseltesse magát rajta. És újra csak hangsúlyozzuk: ez a hetvenöt sor (vagy ha úgy jön ki, sorpár) csak az egésznek egy töredéke. 

Ki mondta, hogy rám várj?

(Oh, mondd)

A magyar pop-rockzene történetének első sora. Kell még indoklás? Már persze azon kívül, hogy első sornak ennél nem is kell jobb. A legelején egyébként még együtt írta a zenét és a szöveget is Szörényi és Bródy: „Ki mondta, hogy rám várj? – Bródy előállt ezzel. A Ne várj tovább, jöjj el! viszont már az én sorom” – emlékezett Rohan az idő című életrajzi könyvében Szörényi. Aztán hamar kiderült, kinek mihez van inkább tehetsége.

A fejükre is állhatnának, érdekelni nem tudnának ők

(Az utcán)

Az Oh, monddhoz hasonlóan Az utcán is abban a bizonyos sokat emlegetett, a magyar rockzene Sinai-hegyének tekinthető nógrádverőcei KISZ-táborban született 1965-ben. Ez lett az a dal, ami istenigazából berobbantotta a beatkorszakot az országban, szövegében pedig máris megjelenik az Illést meghatározó generációs szembenállás, meg hát mindaddig nem is volt szokás arról énekelgetni, hogy valaki csak úgy céltalanul lődörög az utcán, miközben, mint a reakciókból kitűnik, a fizimiskája sem feltétlenül felel meg a hatvanas évek szocialista elvárásainak. Nem csoda, hogy a Táncdal- és Sanzonbizottság (vagy ahogy Bródy nevezte: sáncdalbizottság) sem volt maradéktalanul elégedett, Bródynak az állami cenzorok utasítására kellett hozzátoldania a szöveghez az optimista végkicsengést, de, bár még tinédzser volt, ezt is mesterien megoldotta.  

Egész más most ez a világ, jobb lesz, ha végre már megérted, az idő lassan, lassan eljár feletted

(Ne gondold)

A dal, amelyről mindenki tudni véli, Vitray Tamásnak szól, akivel a kamerák nyilvánossága előtt volt az Illésnek némi nézeteltérése. Bródy ugyan maga cáfolta a legendát, de a lényeg nem is ez, hanem hogy a szöveg tényleg a hatvanas évek fiatalságának szellemében született: nem beszélt ilyen pimaszul és nagyképűen az előző nemzedékkel még senki nyilvánosan, főleg nem egy táncdalban. 

Felesleges harcot nem vív elvekért, bedolgozott jó modorral jól megél

(Ez az a ház)

Megint csak egy tökéletes példa Bródy szubverzív szövegeire: teljesen ártalmatlannak tűnő dalocska az egy házban lakó, mindenki által ismert embertípusokról, köztük a fiatalokra panaszkodó zsémbes házmester asszonyról. De már bocsánat, ki is ez az őszes úr a harmadikon? Csak nem a kádári hétköznapokba belefásult, a saját jóléte érdekében az elveit is beáldozó nemzedék maga? Hát elvtársak, figyelnek maguk egyáltalán?

És majd egy szép napon, ha mind összegyűltünk, a sok régi dallamot életre keltjük

(Ta-tarada-dam)

Ma már nincs abban semmi szokatlan, ha egykor volt legendás zenekarok újra összeállnak egy-egy koncertre, annak idején azonban ez korántsem volt ilyen hétköznapi jelenség. A nosztalgiakoncertek hagyományát Magyarországon az Illés teremtette meg, először tulajdonképpen 1981-ben, amikor a Nemzeti Sportcsarnokban újra összejött az egyébként Bródy által kitalált KITT-egylet, majd 1990-ben a Népstadionban valóságos népünnepéllyé vált a 80 ezer ember előtt megrendezett „búcsú”, amit aztán az évek során még újabb alkalmak követtek. Bródy tehát valóságos vátesznek bizonyult 1967-ben, amikor megírta az évtizedek múlva eljövő múltidéző bulik tökéletes mottóját.

Lásd, hogy csak bemázolt deszka az imádott bálvány

(Láss, ne csak nézz)

Amikor annak idején a jogosítványszerzés küszöbén meghúztak a forgalmi vizsgán, az indoklásban a következő mondat is szerepelt: „Néz, de nem lát.” A bukás miatti szomorú frusztrációm közben is eszembe jutott: lehetséges, hogy Bródy hatása olyan széleskörű, hogy még az autóvezetés-oktatás cseppet sem lírai világára is kiterjed? Akárhogy is, ez a pimaszul fiatalon írt dal a világ mozgatórugóit állhatatosan megérteni igyekvő Bródy ars poeticájának is beillik, egyben intő jel lehetett azoknak, akik a beatzenét csupán nyugatimádó suhancok nyegleségének próbálták beállítani. Addig legalábbis meglehetősen szokatlan volt egy táncdaltól, hogy azt sulykolja közönségének: „gondolkozz, gondolkozz, gondolkozz!”

Nézd: milyen az ég estefelé, ibolyakék

(Színes ceruzák)

A Színes ceruzák előadása az 1968-as Táncdalfesztiválon körülbelül olyan lehetett, mintha Moh elszavalta volna a Külvárosi éjt a Való Világ legutóbbi évadában: néhány percnyi váratlan csoda a szórakoztatóipar mákonyában. A József Attila-párhuzam azért jutott eszünkbe, mert a Színes ceruzákban van valami a kőbányai borongó határtalan szeretetvágyából, gyermeki attitűdjéből – Bródy nem véletlenül írta altatóformában a dalt –, miközben a „nem vihetlek el most sehova sem” brutális vallomása a legálmosabb lurkót is azonnal kiszolgáltatja a kierkegaardi értelemben vett egzisztencialista rettegésnek.

Fekete kezek és fekete arc, Richard Wayne Fennyman

(Little Richard)

1964-ben, az első Illés-kislemezen a jóvágású zsúrfiúkból álló zenekar elénekli a fekete (!) popsztár (!!), Little RichardLong Tall Sally című dalát, négy évvel később pedig már sikerük és úttörő jelentőségük teljes tudatában állítanak szobrot példaképüknek. Mai szemmel a dalban és különösen az idézett sorban van valami enyhén, kedveskedően rasszista – Little Richard különlegességének, csodaszerű voltának és a feketeség testtapasztalatának összekötése miatt –, de tévedés lenne figyelmen kívül hagyni, milyen emancipatorikus ereje volt annak idején a dalnak. Csak a legsavanyúbb pártkáderek voltak képtelenek elfogadni, hogy a hatvanas évek Magyarországon is a „rock nagy évtizedeként” fog bevonulni a popkultúra történetébe, a fiatal magyar zenészek pedig nem Bulat Okudzsavához, hanem Little Richardhoz fordulnak inspirációért.

Szegény fiú, szegény leány, nem tudja még, mi vár reá

(Régi dal)

Ki ne nézegette volna a szülei, nagyszülei gyerekkori fényképeit a jól értesült utókor tudásával felvértezve? Bródy ehhez az élményhez a melankólia és a nosztalgia hangulatait társítja, és persze a történelem viharainak tapasztalatát is beépíti a dal világába. Ártatlanság és bölcsesség, életközépi lemondás és a magyar 20. század keserű emlékei – ez mind összesűrűsödik Bródy egyik legérzelmesebb, megrendítő dalában.

Elvisznek engemet rossz arcú emberek

(Amikor én még kissrác voltam)

Alig tizenöt évvel azután, hogy Magyarországon még ezreket vittek el otthonról a rossz arcú emberek, az Illés dalában ez egy gyerek szemszögéből valamiért nem tűnhetett olyan veszélyes utalásnak az illetékesek számára. Pedig ha mi ülünk akkor a Sanzonbizottságban, ez bizony nem csúszott volna át.

Társalgásunk eredményes, jó a mákosrétes

(Mákosrétes)

Talán az első szám, amit Bródy énekelt el az Illésben, megelőlegezve a későbbi, Halász Juditnak írt számos gyerekdalt. Bár a mákosrétes szerepét nem biztos, hogy el tudnánk magyarázni, azóta se nagyon hallottunk ennél kedvesebbet.

Happy end nincs? De van!

(Sárika)

A Sárika című dal pont olyan, mint a hősnője: egy kicsikét butácska, ráadásul a mából hallgatva szexizmussal kapcsolatos problémák is vannak vele, a két szakaszon át bonyolított önakasztás-fantázia pedig egyszerűen csak nem vicces. A dalt az idézett sor szabadítja meg a rárakódott terhektől. Ezután a lírai alany nyugodtan bevallhatja, hogy csak azért énekelte össze azt a sok hülyeséget, hogy megkaphassa az áhított Sárikát – és ez szerencsére össze is jött.

Kapcsolódó

A nők buták, ribancok és zsarnokok

Így alázzák a nőket a magyar popzenében.

Akármilyen ruhát felvehetsz, de tiszta szívvel piszkos nem lehetsz

(Az ész a fontos, nem a haj)

A hatvanas évek végén egyre több probléma lett a hosszú hajú fiatalsággal, akik sehogyan sem akartak megfelelni a szocialista erkölcsnek, a pártvezetés és a rendfenntartó szervek pedig azokban az években úgy érezték, jogukban áll beleszólni a fiatalok haj- és ruhaviseletébe. Erre válaszul született ez a dal, melynek a címéből szállóige lett, de a legviccesebb sor benne kétségkívül ez.

Nem szól ránk a házmester

(Kéglidal)

A Kádár-rendszerben persze a hippikultúra is más volt egy kicsit, hiszen a korszak emblematikus dalában a szexuális szabadság vagy a pszichedelikus szerek élvezete helyett a zavartalan együttlétre vágyó fiatalok már azzal is beérték volna, ha nem szól rájuk a házmester. De legalább a szexizmus vádjával nem kellett még megküzdeniük, hiszen akkoriban senki sem akadt fenn azon, hogy a konyhában mindent a lányokra hagynak.

Én nem tudtam azt, kérem, hogy nagy az a zsömle, csak kicsinek látszik a szájunkhoz mérve

(Én nem tudtam azt, kérem)

Elsőre egy butuska lány önvallomásának tűnhet, pedig ez a Koncz Zsuzsának írt szöveg is tele van telitalálatokkal és ügyes utalásokkal, de mind közül ez a Marosán Györgynek tulajdonított örökzöld mondás (Nem a zsemle a kicsi, hanem a pofátok nagy) dalszövegbe való átültetése a legbravúrosabb.

Miért hagytuk, hogy így legyen

(Miért hagytuk, hogy így legyen)

Noha az Illés egyik – ha nem a – legnagyobb slágere már egy évvel a prágai tavasz eltiprása után is egyfajta politikai kiáltvány volt, később a rendszerváltást követő kiábrándultság himnuszává vált. Hogy a dal mennyire túlmutat önmagán, azt jól jelzi, hogy Szörényi Levente még 2014-ben is emiatt mondta le fellépését Koncz Zsuzsa nagykoncertjén. „Karácsony körül vettem észre a plakátokat, (…) akkortájt esett le a tantusz. Te jó ég, beteszik a választások elé a koncertet! Akkor eltöprengtem, jó-e az nekem, ha a teltházas Arénában, egy sor ex-SZDSZ-es prominens előtt énekelem a Miért hagytuk, hogy így legyen?-t, éppen a választási kampány hajrájában. Gyorsan felkapcsolódott a villany a fejemben, és vakító fénnyel világította be a választ: Nem jó!” – írta önéletrajzi könyvében. Persze a „miért hagytuk, hogy így legyen” rendszerektől függetlenül örökérvényű mondat, hiszen – mint arra Bródy is rámutatott –, ha nem hagytuk volna, akkor nem lenne így.  

Hódító, rabló katonának én nem állok, testvéreim gyilkosává én nem válok

(Március 1848)

Nehéz elhinni, hogy nem sokkal a Varsói Szerződés hadseregeinek csehszlovákiai bevonulása után egy ügyesen választott cím ilyen könnyen elaltathatott mindenkit, de mégis így történt. 

Készülj a hosszú télre, kedvesem

(Ne várd a májust)

Ha pedig feltámadnak az ijesztő szelek, fejünkre hullanak a csillagok, rémülten ébrednek az álmodók, és olyan végeláthatatlan tűnik a szocializmus tele, mint Bill Murray-neka mormotanap a pennsylvaniai kisvárosban, nincs más hátra, mint ágyba bújni a kedvesünkkel, és ott a vágyakat lassan égetve kibekkelni a nehéz időket. Ebben az eredetileg Zoránnak írt dalban gyönyörűen fonódik össze Bródy két legfontosabb témája, a szabadság és a szerelem egy meghitt melankóliává: az előbbi távolsága miatti rezignáltságot utóbbi oltalma ellensúlyozza. 

És a fiú a völgyben maradt, eltemetve, örökre

(A lány és a csavargó)

Ha akarom, egy gyilkos ballada, ha meg úgy akarom, történet a megállapodni képtelen férfiakról és családra vágyó nőkről. Az utolsó sort, a slusszpoént pedig mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja.

Egy-két-há-négy gyerekem lesz

(Családi rocky)

Bródy mesterségbeli tudását mutatja, hogy tulajdonképpen ugyanazt a témát fel tudja dolgozni egy tragikus balladában éppúgy, mint egy bohókás rockyban. Az egykor nagy nőcsábász szerzőt mindig is élénken foglalkoztatta a szabadság-szerelem-elköteleződés problematikája, így amikor a műfaj nagyágyúi összefogtak, hogy a másfél évtizedig kallódó Komár Lászlónak írjanak végre egy tehetségéhez méltó szólólemezt, Bródy az előadó stílusához alkalmazkodva frivol módon megfogalmazhatta: „Ha gyereke lesz, az persze már egy más dolog, de még amíg lehet, kicsit ficánkolok.” A dal kezdősora pedig egyenes zseniális. Egyébként Bródynak végül tényleg négy gyereke lett. 

Tegnapelőtt délután, mikor utoljára láttam, a Mester utca sarkán a villamosra vártam

(Nem vagyunk egyformák)

Egy őrült szerelmi háromszög sejlik fel ebben a Koncz Zsuzsa-dalban, mely azért még igencsak korai zsenge Bródytól, viszont ezzel az eszközzel, ahogy behoz egy budapesti helyszínt a semmiből, az addig papírízű dalszöveg hirtelen életre kel a szereplőivel együtt.              

A hatalom szeretete nem a szeretet hatalma

(Virágok tengere)

Bródy világlátását alapvetően meghatározta, amikor kezébe került az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata. Olyannyira, hogy az Illés 1971-ben egy egész oratóriummal tisztelgett a dokumentum előtt, a lemez kulcsmondata pedig talán az egész Bródy-életmű legmagvasabb szentenciája. Ha valaki pólóra nyomtatna egy idézetet tőle, ezt javasoljuk. 

Szemétládák védett élete

(Szemétdomb)

Noha Bródy mindig is mestere volt az igazi jelentés álruhába öltöztetésének, a Szemétdomb allegóriáját azért elég könnyű megfejteni. Nem is értjük, hogy jelenhetett 1972-ben ez a dal, amely – bármekkora közhely is ez – tényleg semmit nem veszített az aktualitásából. A szemétdomb azóta is csak egyre nő, mindinkább elterpeszkedik, élvezi a napfényt, és már eszébe sem jut szégyenkezni.

Engem már más nem ért, csak az, ki jól megfigyel

(Jelbeszéd)

Sokszor emlegetjük a sorok között üzenés művészetét, amit Bródy űzött a legmagasabb szinten – ez itt gyakorlatilag a szövegírói programbeszéde. Noha a dal már egy évvel korábban megjelent egy Illés-lemezen, 1973-ban betiltották Koncz Zsuzsa azonos című albumát (igaz, addigra már ötvenezer példányt eladtak belőle), hogy pontosan melyik számért, azt nem tudjuk. Mindenesetre innentől Bródyék is biztosak lehettek benne, hogy az elvtársak már nagyon is figyelnek a jelbeszédre. 

A királyé nem leszek

(Valahol egy lány)

Hogy maradjunk még egy kicsit a témánál, aligha tudjuk elképzelni, hogy pont a Kádár-korszak cenzorai ne értették volna, hogy Bródy meséje valójában nem egy királyról és a kényszerházasságot elutasító lányról, hanem az elnyomásról, a forradalomról és a kivándorlásról szól. Mindenesetre a Valahol egy lányt átengedték a szűrőn, és Koncz Zsuzsa egyik legnagyobb slágere lett, amelynek refrénjét tömegek énekelték teli torokból, így adva hangot virágnyelven a hatalomról alkotott nem épp pozitív véleményüknek. A mesébe csomagolt, végletekig lecsupaszított rendszerkritika nagy előnye pedig az, hogy örökké megőrzi érvényességét.

Ártalmassá válhat az ugrálás

(Nem akarok állni)

Amikor Bródy évtizedekkel később a levéltárban betekintett a vonatkozó állambiztonsági iratokba, rálelt egy belügyminisztériumi határozatra, amely arról rendelkezett, hogy az Illés zenekar működését valamilyen módon meg kell szüntetni. Persze a fiúk már annak is idején is érezhették a bőrükön, hogy a hatalomnak kezd a bögyében lenni az Illés erőteljes társadalompolitikai hatása, minek következményeként egy idő után sorra jöttek a botrányok az zenekara körül. Szörényi Szabolcs kukarugdosásos ügye, mely kapcsán az ott sem volt együttesre próbálták ráhúzni garázdaság vádját, majd Londonban a magyar nyelvű BBC-nek adott interjú, ami után egy évre kitiltották az Illést a tévéből, a rádióból, valamint a fővárosból, sokáig nem kaptak útlevelet, de még az ország legnépszerűbb zenészei között sem lehet szavazni rájuk az Ifjúsági Magazinban. A hatóságok számára nyilvánvaló lehetett, hogy a szövegeket író és a koncerteken is legtöbbet beszélő Bródy „a probléma” méregfoga, alighanem ennek tudható be, hogy egy diósgyőri koncert után államellenes izgatással vádolták meg, pedig elmondása szerint minden irónia nélkül köszönte meg a rendőröknek, hogy szállást biztosítottak a városba érkező fiataloknak, hiszen tényleg ez történt. Mivel az eljárás alatt lakhelyelhagyási tilalom alá helyezték, hónapokra kiesett a zenekarból, ami nagyban hozzájárult az Illés 1973-as felbomlásához. Noha Bródy szövegei – természetesen a zenétől elválaszthatatlan módon – nagy népszerűséget hoztak az Illésnek, egy idő után az együttesben is mindinkább felerősödtek azok a hangok, hogy vissza kellene fognia magát a szövegeiben és egyéb megnyilatkozásaiban, különösen Illés Lajos nehezményezte, hogy miatta kell tartania hátát. Pedig Bródy már a nagy balhék előtt, 1969-ben megírta egy dalban, hogy ő erre alkatilag képtelen, a refrénben pedig magyarázatot is adott izgágaságára: „Nem akarok állni, ha futnak a percek, nem akarok állni, ha fordul a Föld.”

Hull a hó és hózik, Micimackó fázik

(Micimackó)

Nemzeti kultúránk már Karinthy Frigyes Milne-fordításával kisajátította a csekély értelmű medvebocs figuráját, majd Bródy, Koncz Zsuzsa és Halász Judit tettek arról, hogy Micimackó Weöres Sándor Bóbitájával vagy Kormos István Vackorjával egyenrangú mesehőse legyen a magyar gyerekeknek. A cikk összeállításához gyorsan körbekérdeztük ismerőseinket: volt, aki afféle modern népdalnak, más a 20. század elejéről származó angol vers fordításának vélte Bródy Micimackóját. Nem véletlenül. Sorai rég leváltak a dalról, és bármely élethelyzetre jól használhatók, akár a tél beköszöntét jelző idézetről, akár az „eszébe jutott, hogy tenni kéne valami nagyon fontosat” munkahelyi bölcsességéről van szó.

Azt mondta, míg megfordul a szél, köztünk marad

(Csudálatos Mary)

Micimackóval ellentétben Mary Poppinsból nem vált tiszteletbeli magyar mesehős, de ez nem Bródy Jánoson múlt. Ő a Halász Juditnak írt dallal hozzájárult, hogy az angol dadát is a sajátunkénak érezzük. Gyerekdalként, koncerten hallva fel sem tűnik, hogy itt azért a Bródyra jellemző politikai áthallások is beszivárognak az ifjúsági irodalmi kontextusba: Mary Poppins eltávozott, mikor nyugatról fújt a szél, de most ismét keletről fúj, szóval már nagyon várjuk vissza. Talán a dal kisebbfajta kultuszáról árulkodik, hogy nemrég Grecsó Krisztiánt is Mary Poppins ihlette meg, mikor szöveget írt a Dalfutárban.

Egy tisztességes sráchoz feleségül ment és nem tartotta meg a lánynevét, főzött, mosott, vasalt és csak néha-néha sírt

(Csillag Hajnalka)

Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy Bródy néhány dalszövege felért egy-egy novellával, hasonlóan a Kinks-vezér Ray Davies védjegyszerű társadalmi karikatúráihoz. A Szőke Anni balladája vagy a