TEK-főigazgató - Lehetnek még testek a hajóban - Android

TEK-főigazgató - Lehetnek még testek a hajóban - Android

Hajdu János elmondta, hogy mi volt a legnehezebb a mentésben.

Köszönetet mondott a magyar és a koreai búvárok közös munkájáért, a magyar állampolgároknak a figyelmükért és Hajdu Jánosnak, a TEK főigazgatójának a koreai állam a Koreai Köztársaság és a Terrorelhárítási központ közös sajtótájékoztatóján a Belügyminisztériumban.

Hajdu elmondta, hogy a balesetet követő délután Pintér Sándor adta utasításba, hogy szervezze meg a mentést, és az áldozatok felszínre hozását a kegyeleti szabályok betartásával. Hajdu szerint a feladat azért volt nagyon nehéz, mert olyan feladatuk volt, amilyen korábban még sosem, ezért nem rendelkeztek benne kellő rutinnal. Szerinte az volt a legnehezebb, hogy a TEK módszerei szerint kezdték el megszervezni a munkát, de kivételesen sok civillel dolgoztak együtt, akik már az első nap végére gyakorlatilag katonává váltak, olajozottan tudták megszervezni a munkát.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

A főigazgató köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a munkában, és a sajtónak is a tárgyilagos közvetítésért. Hajdu elmondta, hogy onnantól, hogy a roncs kikerült a vízből és rárakták az uszályra, már nem a TEK felelős a műveletért, ezért a továbbiakról nem tud tájékoztatni. Egyelőre azt sem tudta megmondani, hogy mennyibe került a mentés, hiszen csak kedden ért véget.

Hajdu arra a kérdésre, hogy pszichológusok foglalkoznak-e bárkivel, azt mondta, a TEK-nél biztosan nem, hiszen erre nincs szükség, ugyanis csak olyan emberek dolgozhatnak ott, akik fel vannak készülve az ilyen esetekre.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

A főigazgató kérdésre elmondta, hogy lehetséges, hogy a hajóban vannak még testek, mert vastag iszapréteg van benne, de ezt már a rendőrség fogja megvizsgálni. Ha nem a hajóban van a négy áldozat, akiket még keresnek, akkor a vízben kell lenniük.