Orbán Viktor - Erős napjaim lesznek Brüsszelben - Android

Orbán Viktor - Erős napjaim lesznek Brüsszelben - Android

A miniszterelnök szerint Magyarországnak érdeke, hogy Erdogan erős vezető legyen.

Orbán Viktor miniszterelnök a péntek reggeli, a Kossuth rádiónak adott szokásos interjújában arról beszélt, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök meghívása jó döntés volt. Szerinte  a magyar külpolitika általános alapelve, hogy barátokat gyűjtsenek, ne ellenségeket. Mint mondta: a török demokrácia ügye Törökországra tartozik, tiszteletet kell tanúsítani más országokkal szemben. A Nyugatnak nincs joga elítélni azokat, akik másképpen intézik ügyeiket, mint ők.

Hozzátette: Magyarország ott van, ahol. Itt van Kárpát-medencében, amire mindig hatalom volt hatással : Berlin, Moszkva, Isztambul – illetve Ankara. Az ország biztonsága szempontjából fontos, hogy Törökország és Magyarország jó kapcsolatot ápoljon. Elmondta: Erdogan elnök megerősítette, hogy Törökországban 4 millió menekült van jelenleg.

Azért nem indulnak el Európába, mert Erdogan elnök nem hagyja. Elemi érdekünk, hogy Törökországnak erős vezetője legyen

— magyarázta a miniszterelnök. Kiemelte azt is, hogy a legfontosabb dolog, hogy a két ország nemzetközi szövetséges, NATO-tagok vagyunk, ennél erősebb kötés, felelősségvállalás nincs.

Az esedékes EU-csúcsról elmondta:

Ha az európai helyzetet egyetlen mondatban kellene összefoglalnom: a tétek az asztalon vannak, minden szög kibújt a zsákból.

Állítása szerint Brüsszelben még mindig bevándorláspárti javaslatokat készítenek, ezért erős napjai lesznek a csúcstalálkozón. Mint mondtaz Európai Bizottság javaslata egy horrorgyűjtemény egy magyar ember számára, hiszen NGO-kat akarnak bevonni a menekültkérdés kezelésébe, Afrikai országokkal akarnak kísérleti megállapodásokat kötni.

A miniszterelnök a Transparency International friss kutatásáról — amelyben a civilszervezet azt állítja, hogy a letelepedési kötvényüzlettel Magyarország legalább 30 milliárd forintot bukott el — elmondta: a magyar gazdaság erős, hamarosan elérjük a teljes foglalkoztatást, a kritika alaptalan. Szerinte a Soros György támogatását élvező szervezet véleményét az befolyásolta, hogy a kormány megadóztatta a multinacionális válallatokat és “haza küldték” az IMF-et.

Szóba került, hogy a miniszterelnök mivel vette rá Tarlós Istvánt, hogy újra induljon a főpolgármester-választáson.

Nem úgy ismerjük őt, mint akit a miniszterelnök csak úgy egyik helyről a másikra küldözgethet. Ez vice-versa is igaz: egyikünk sem balettáncos típus

– mondta, hozzátéve: Tarlós István személye volt a döntő és az sem zavarja, hogy a jelenlegi főpolgármester konkrét feltételeket szabott.

Az ápolási díj emeléséről szólva kiemelte: az otthonápolás nehéz lelki és fizikai munka, ez több figyelmet tesz indokolttá:

A jószándék megvan bennünk, ezért folymatosan érjük el azokat a társadalmi csoportokat, akik segítségre szorulnak.

A cél, hogy az ápolási díj 2022-re elérje a minimálbér összegét.

Fotó: MTI / Illyés Tibor

12/10/2018 05:49 AM